A Tattini által Olaszországban fejlesztett és készített kengyel már levédett termék. Egy tömb alumíniumból készült és anodizált a felülete. Mindegyik, egyébként éles felületét lekerekítették, hogy minimálisra csökkenjen a lovat esetleg zavaró tényezők száma. A talprész rendkívül széles, rücskös és emelkedése 94 fokos, mely tökéletes tapadást biztosít, különösen a hátsó felén. Ezáltal a lovas stabilitása biztosított minden helyzetben. Továbbá a belső lekerekített éleket 15 fokosra csiszolták, hogy a csizmák semmiképp se szorulhassanak meg a kengyelben. A lyuk, amelyen a kengyelszíj fut keresztül, úgy lett kialakítva, hogy a kengyelt mindig merőlegesen tartsa a ló oldalán, ezzel egyszerűsítve a megfelelő pozíció megtalálását. Ez a nyílás is lekerekített, hogy ne használódjon el a kengyelszíj az állandó dörzsölődés ellenére sem.

Milyen igénye lehet még lónak és lovasnak egy kengyellel kapcsolatban?

Tattini Professzionális Ugró Kengyel Alumíniumból
Ára: 55.390,- Ft
Termék adatlap 

Izrael igazából csak egyszer teszi próbára az ember - amikor elhatározza magát, hogy elmegy oda. Utána már beszippant, sodor, meghat, mosolyt csal az arcunkra. Nagy levegővétel majd a média, a hírek, sztereotípiák figyelmen kívül hagyása után a lovas bepakolja táskáját és irány Galilea.

Egyedül, párban vagy csoportban - nem is kérdés, hogy egy gyakorlott lovas feltalálja-e magát az út során. Annyival nehezebb szituációkat is megoldott már, hogy ez nem is igazi kihívás. Megérkezés után pedig nincs más teendő, mint a túrát szervező és egyben vezető gondjaira bízni magunkat. Transzfert kapunk a hoteltől vagy a reptértől - ahogyan kívánjuk - és belekerülünk egy precízen működő, mégis oldott, jó hangulatú program mennyországba. Megérkezünk az első éjszaka szálláshelyére, ahol a bemutatkozás és ismerkedés mindenféle feszengés nélkül zajlik az autentikus vacsora felett.

Természetesen azonnal meg is van a közös nevező. Bárhonnan érkeztünk is ebbe a benzinkút melletti arab, műanyag terítős, családi étterembe, nagyon hasonló úton, ugyanarra tartunk. És ez az erő, ami egy formálódó közösségben van, az egyik legüdvözítőbb érzés, amit az ember átélhet. Lovasok vagyunk, tiszteljük és szeretjük a természetet, úgy élünk, hogy szabadok legyünk és másokat is szabaddá tegyünk. Meg tudunk bízni magunkban és egy önálló akaratú élőlényben és megtanultuk megköszönni a kapott bizalmat.

Persze mindennek ellenére az ilyen alkalmakra összeverődött csoportok mindig igen heterogének. Hiába jelöltük be korábban a túra foglalásakor, milyen tapasztalattal rendelkezünk, a túravezetőnek fel kell mérnie a képességeinket, elképzeléseinket. Valamint ha vezetőnk jó házigazda is egyben, akkor az elvárásainkat is tudnia kell. Az izraeli túra szervezője, Yair tehát megkérdezi, mire számítunk és ebből jó pszichológus módjára kikövetkezteti, ő mire számíthat tőlünk. Felteszi az egyik legfontosabb kérdést is, hogy milyen lóval lennénk boldogok. Erre az egyik legtalálóbb választ e túra alkalmával hallottam: "olyat, ami illik a csoportba". Valóban. Ha nem akarunk mindig a csoport előtt nyargalni (ami persze szigorúan tilos), vagy erőnek erejével loholni utánuk, ha nem akarunk kitűnni, bravúroskodni, veszekedni vagy szerencsétlenkedni, ez a legjobb válasz.

Persze ezt a kérdést csak olyan túravezető teheti fel, akinek sok ló áll a rendelkezésére, amiből lovasainak választhat. De ez egyáltalán nem biztos, hogy ez mindenhol így van. Vegyük tehát komolyan a túra foglalásakor annak előrejelzett nehézségét és kihívásait.

Az első napnak egy felelős szervezés esetében az ismerkedés jegyében kell telnie. Ez itt is így volt. A lovakkal ismerkedünk, a felszereléssel, a terepviszonyokkal és a csoportunk dinamikájával. Ideális esetben röviden még a lovardában felmérik tudásunkat, majd egy rövidebb távú tereplovaglással. Itt a fontos információk nyolcvan százalékára fény derül. Kinek milyen tudása van, mennyire tud a neki kiosztott helyén maradni és szerepének megfelelni.

Afrikában például nem ritka, hogy igen nehéz szituációkban is üzembiztosan helyt kell állni és ezt szigorúan le is tesztelik. Saját lovunkat el kell lovagoljuk a többitől akár egyedül, iramát és a haladási irányát azonnal és bármilyen mértékben megváltoztatni. Nem véletlen - ott a csoportokra esetlegesen rátámadó vadállatokat néha csak a csoport szétválasztásával, a támadó állat elcsalásával tudják lekezelni. Izraelben természetesen ilyesmi nincsen, egy valamire azonban nagyon kell figyelni és ezért nélkülözhetetlen, hogy lovát mindenki a legnagyobb kontroll alatt tartsa: a területek mindenhol szögesdróttal vannak felosztva, ezzel tartják kint, illetve bent a szabadon legeltetett teheneket. Semmilyen kontrollt vesztett vágta és egyénieskedés nem megengedett, mert borzasztó baleset lehet az ára.

Hiába nyaralunk, hiába mindannyian vendégek vagyunk, a nagyobb tudású lovasok igenis felelősséggel tartoznak a gyengébb képességűekért és a túra sikerességéért. A túralovaglás csapatmunka, ezért segítenünk kell a túravezetők munkáját. Továbbá ahogy Yair mondta, jelezzük, ha valamivel nem vagyunk elégedettek, mert amiről a túravezető nem tud, azt nem is tudja jobbá tenni. Márpedig ő úgy old meg minden, szinte megoldhatatlannak látszó problémát, ahogy az igazi profik csinálják: feltűnésmentesen és precízen. A csoporttal a saját nehézségeit egyáltalán nem éreztetve. Sőt, amit az egész túra során a helyieken látunk az az, hogy élvezik, amit csinálnak.

Praktikus, ha viszünk magunkkal saját nyeregtáskát, a jobb minőségűek mindenféle nyereghez rögzíthetőek és így minden reggel előre bepakolhatunk mindent, amire szükségünk lehet. Ami elázhat, azt csomagoljuk be rendesen, aminek kéznél kell lennie, azt tegyük a megfelelő helyre. Persze a saját felszerelés használatára a szervezőktől előzetesen engedélyt kell kérnünk. Ők gondoskodnak a megfelelő mennyiségű folyadékról és élelmiszerről, de az öltözetünkről nekünk kell. Mindig vigyünk magunkkal vízálló és meleg ruházatot. Egy 7-10 napos túra alatt szinte bármely országban előfordulhat rossz idő. Egy egész napot ücsörögni egy átázott nadrágban és egy víztől cuppogó nyeregben, az felettébb kényelmetlen. Márpedig  a sima esőkabát nem gátolja meg az esőt, hogy befolyjon a fenekünk alá.

Izraelben a western lovaglás a legelterjedtebb, tehát ilyen felszerelésre számíthatunk. Yair lovai quarter és arab keverékek, szívós, nyugodt, megbízható állatok, akik azért mégis atletikusak, és kedvvel mennek. Igazából bármilyen stílusban lovagolhatjuk őket, az egyértelmű utasításoknak engedelmeskedni fognak. Ezen az izraeli, igen nehéz terepen pedig igenis kell őket lovagolni, támogatni, segíteni. Gyakran teljesen egyenetlen talajon visz az utunk, egy kanyonban folyó patak medrében, éles, guruló köveken, az úgynevezett Gospel Trailen, amelyen Jézus is ment a Genezáreti tótól Názáretig. A mélán legelésző tehenek között tehát feltűnik egy-egy zarándok is velünk szemben.

Máskor elképesztő meredélyeken haladunk fölfelé, a keresztes vitézek nyomában, hogy feljussunk a Hitin Hornhoz, ahonnan Izrael alighanem legszebb kilátása nyílik egy vulkán kráterének peremén bólogató olajfák közül a Golán fennsíkra és a Genezáreti tóra. Innen ered a Jordán folyó, amelyben a lovakat megitatjuk és ha kedvünk van, mi magunk is megfürödhetünk. Majd utunkon a Kármel hegy felé megkerüljük a Jezreel völgyből kiemelkedő, mindig másik arcát mutató Tábor Hegyet is.

Egy izraeli lovastúrára a tavaszi hónapok a legalkalmasabbak. A rövid és üdítő téli pihenés után tavasszal elképesztően friss és buja a természet. Ilyenkor a virágzó és egyszerre termő narancs, mandarin, pomelo és grapefruit ligeteken keresztül lovagolhatunk, hogy aztán a datolya pálma erdőkben ebédeljünk.

Nem jelent kis problémát a lovastúra szervezőinek, hogy olyan ételt vigyenek magukkal a túrák során, amelyek kibírják az egész napos tereplovaglást. Yair menüje pedig a helyi specialitásokból és a sok éves tapasztalatból merítkezett. Aszalt fügét, datolyát, humuszt és egy különleges, sajttal töltött pita féleséget fogyasztottunk, majd az elmaradhatatlan vörösbort és török kávét szürcsöltük. De egy pillanatig ne legyenek ábrándjaink, ez a túra nem egy fogyókúra. Hiszen esténként a vendéglátóink a  helyi kibucok lakói, Yair régi barátai, hamisítatlan helyi figurák a legnagyobb vendégszeretettel fogadnak minket, ami csak elképzelhető.  Így  a csoport soha nincs magára hagyva és unalomra kárhoztatva. Lovaglás után a leghíresebb városok, szenthelyek és látképek tárulnak elénk, egy helyi, az országa iránt elkötelezett ember szemüvegén keresztül.

Az izraeli túra nem csak egy gyönyörű vidéken, nagy gondossággal és szakértelemmel végigvitt utazás, de a nyitottabbaknak egy szemléletváltó életélmény is lehet. Egy tapasztalat arról, milyen az, amikor egy közösség tagjai együttműködnek, milyen az, amikor értékelik a hozzájuk érkezett idegent és az ő kíváncsiságát. Milyen egy ország, ahova nagyon sokan tartozni szeretnének évezredek óta. Mert hogy a túra és a kiegészítő programok szervezése során mindenki, aki a helyi közösségből hozzátenni tud és akar ennek a sok hozzájuk érkezett külföldi lovasnak élményéhez Izraelben, az hozzá is tesz. Nekünk csak be kell fogadni ezt.

A túrát támogatta és bővebb információval szolgál a KLP Lovasfelszerelés
info@klp.hu

A cikk eredetileg a Lovas Nemzet 2014- májusi számában jelent meg

Forradalmian új, teljes mértékben természetes anyagokból készült pellet alom állatoknak portalanított puha fából, gyógynövények hozzáadásával. A levendula, körömvirág, zsálya, citromfű és babér segítségével az alomba került vizeletből az ammónia 95%-ban felbomlik. Így használatával az istállókra jellemző kellemetlen szag és sok egyéb régi probléma teljesen megszűnik.

Előnyök

•  A hozzáadott gyógynövényeknek köszönhetően:
  
  
  
  • A légúti problémák csökkenthetők és nyugtathatók
  • A bőr betegségei megelőzhetőek illetve rövid időn belül kikezelhetők
  • Az alom rovarriasztó
  • Az istállónak csodálatos illata lesz
  • Nem található penész az alomban
•  Mivel az ammónia felbomlik:
  
  
  • A paták betegségei megelőzhetők illetve rövid időn belül kikezelhetők
  • A kellemetlen ammónia- illetve trágyaszag az istállóban illetve a lovarda körül megszűnik
• 
   Mivel a pellet fából és nem szalmából készül:
  
  
  • A lovak nem eszik meg, nem lesznek hasasak
  • Nem kerül be a szervezetükbe méreganyag, amely a szalmaszálban a kalász permetezésének köszönhetően
  • Az istállómunka teljesen pormentes
  • Az alom több folyadék elszívására képes, mint bármilyen más alom
  • A ló nem csúszik el rajta felállás közben, mint a szalmán

Következésképpen

• Kevesebb a munka
  Csak a szemes trágyát kell eltávolítani a boxból, újratöltésre nincs szükség, az almolás folyamata is sokkal egyszerűbb és rövidebb.
• Kevesebb helyigény
  Egy lónak egy évre kb. egy 1,5*1,5*1,5 köbméteres területen eltárolható a pellet alom.
  
  
• Kevesebb szemét és idő
  A pellet zacskóit kell mindössze kidobni, nem kell számolni a bálák rohadt, penészes kárba ment részének lehámozásával.
  
  
  
• Kevesebb költség
  Megspórolható sok a munkadíj a kevesebb munkaórának köszönhetően, a kevesebb üzemanyag pazarlásnak köszönhetően, hisz nincs szükség a mindennapos bálamozgatásra, a szemes trágya pedig jóval kisebb térfogatú, mint a szalmával kevert trágya, így a trágyás kocsi is kevesebbet kell forduljon.
  
  
• Vagy akár profit is kitermelhető
  A használt trágya kitűnő minőségű komposzttá alakul, amely azonnal felhasználható vagy eladható organikus kertészetekben virágokhoz, gyümölcsökhöz, zöldségekhez, magaságyásokba.

Ajánlott

• Azoknak, akiknek a lovas légúti, pata vagy bőrbetegségekben szenvednek
• Lovardáknak, lovas hoteleknek, ahol probléma a nagy mennyiségű bála illetve trágya tárolása
• Lovardáknak, lovas hoteleknek, ahol a kellemetlen szag problémát jelent
• Azoknak, akik pénzt és időt akarnak spórolni az istálló munkán
• Azoknak, akiknek a lova érzékeny a szalmában található méreganyagokra
• Azoknak, akiknek van további célja vagy lehetősége a kész komposzt felhasználására illetve eladására

Felhasználás

A boksz méretének függvényében 5 (+-1) zsák pelletet kell kiszórni a talajra, majd zacskónként 4 liter vízzel kell megöntözni. Miután a pellet kicsit megpuffadt és felszívta a ráöntött vizet, szét kell teríteni a boksz teljes területén. A pellet a maximum térfogatát 6 -7 nap alatt éri el. Ekkor porlad fel teljesen. Az alom pedig napról napra sötétebb színű lesz, de mindvégig szagtalan marad. Naponta egyszer kell megtisztítani a szemes trágyától és átkeverni, hogy mindenhol ugyanolyan színű legyen.

Összesen ennyi a munka az alommal 1,5-2 hónapon keresztül (az időtartam az éghajlattól , az istálló és az istállózás tulajdonságaitól függ). A lovak nem eszik meg a pelletet, mert neutrális nekik, hiszen fából van. De köszönhetően a finom állagának és illatának, általában sokat hemperegnek benne, ami szőrüket és bőrüket még egészségesebbé teszi.

Miután az alom már nem képes több nedvességet felszívni, ki kell takarítani a boxból, és egy lapos területen letakarva elhelyezni. 2-3 hónapon belül kiváló minőségű komposzttá alakul – mely folyamat 10-szer gyorsabb, mint a természetben előforduló komposzt képződés. Mindez, a gyógynövényeknek köszönhető.

A kész komposzt eladása megtéríti a pelletbe feketetett pénzt. Sőt még profit is kigazdálkodható, tekintve, hogy a 6 zsáknyi pelletből kapott komposzt térfogata kb. 700 literre nő.

Bővebben a hozzáadott gyógynövényekről:

• Levendula – nyugtatja az állatokat, fertőtleníti a patákat és a bőrt, rovarriasztó és anti-gyúlékony
• Babér és körömvirág – táplálja és fertőtleníti a patákat
• Citromfű - táplálja és fertőtleníti a patákat és a bőrt
• Zsálya – megnyugtatja a légúti problémákat és anti-gyúlékony

Komposzt analízis

Elemzések azt mutatják, hogy a kinyert komposzt teljes mértékben organikus – szaga semleges, színe mélybarna. A mezőgazdasági környezetszennyezéssel kapcsolatos szabályozásoknak megfelelően ez az anyag sokkal kisebb mértékben tartalmas nehézfémeket, mint a szabályozásnak megfelelő maximum érték.

Ez a pellet alom számos kitüntetést és elismerést kapott már (Nürnbergben, Brüsszelben, Zágrábban és Karlovacban), annak ellenére is, hogy forradalmian új dologról van szó.

Az ilyen típusú alom felhasználható minden istállózott állat almának, de kisállat alomnak és terráriumokban is.

Termék adatlap: Pellet Alom Pormentes Puha Fából (15 Kg) 

A lovak szervezete és fizikai felépítése rendkívül kényes, ezért még ha a legjobb körülmények között is tartjuk őket, és szakértelemmel valamint odafigyeléssel bánunk velük, sajnos akkor is előfordulhat, hogy megsérülnek vagy megbetegszenek. Embert próbáló feladat ilyenkor helytállni és nyugodt döntéseket hozni. De a helyes és konfliktusmentes rehabilitáció sem éppen kis kihívás.

Mindenkinek mást jelent, de egyformán nehéz

Több mindent jelenthet az ember a saját életében az, hogy lovagol. A rangsorban, mint tevékenység vagy lelki töltet kétség kívül elöl áll, csak más-más minőségben. Míg egyeseknek hobbiból űzött sport, vagy éppen élsport, másoknak egy tanulási folyamat, és nem elsősorban az adrenalint vagy a testi fáradtságot keresik benne, inkább annak az örömét, milyen egy másik élőlénnyel pusztán intellektuálisan együttműködni. Lehet könyvek és elméletek által alátámasztott kiképzés, vagy éppen a természeti énünkhöz való visszatérés és egyféle nyugvópont rendszeres és örömteli felkutatása. Éppen ezért mindenkinek más hatással lehet az életére, ha a lova betegségtől vagy sérüléstől szenved. Kedvencünk és lelki társunk fájdalma más-más, de mindenképpen fájó ponton érinti minket. Egyformán kiszolgáltatottak vagyunk abból a szempontból is, hogy sem megkérdezni nem tudjuk tőlük, hogy hol fáj vagy mit éreznek, sem megnyugtatni nem tudjuk őket.

Türelem, fokozatosság, természetesség

Sokféle lóbetegség és -sérülés létezik. Ezek lehetnek súlyosabbak vagy kevésbé súlyosak, de minden esetben gondosan kigondolt és türelemmel véghezvitt rehabilitációt igényelnek. Türelem: a legfontosabb ilyen szituációban, hiszen a felépülés siettetésével könnyen visszaesést érhetünk el. Fokozatosság: a lovaglásra minden körülmények között érvényes fogalom. Jelen esetben azért is hangsúlyozottan fontos, mert a munka félbeszakadtával a felépített izomzat nagyon hamar elsorvad, sőt a betegség okozta diszkomfort érzet miatt, akár helytelenül átalakulhat. Ha például lábsérülésről van szó, akkor a sérülés gyógyultával az ellenkező oldali láb, váll vagy medence rehabilitációjára is figyelmet kell fordítani. Fokozatosan lehet tehát csak a munkát felvenni, semmilyen körülmények között sem folytathatjuk ott, ahol a betegség vagy sérülés előtt abbahagytuk.

Természetesség: az első terhelések alkalmával legjobb, ha szabadon, de legalábbis futószáron mozgatjuk meg a lovakat. Ilyenkor alaposan meg tudjuk vizsgálni a mozgásukat, hogy teljesen tiszta-e, nincs-e egy oldali vagy aszimmetrikus terhelés testük egyik részletében sem. Ne feledkezzünk meg ugyanakkor arról sem, hogy ha sokáig kényszerült a lovunk bent maradni és nem volt alkalma a nyújtózásra és a bohóckodásra, akkor a hirtelen szabadságtól túlzásba is vihetik az futkározást és könnyen újra lesérülhetnek. Vannak persze olyan sérülések, melyek teljes leállítást és mozgásmegvonást igényelnek, a kevésbé súlyosak idején viszont ne vonjunk meg minden ingert tőlük: rövid időre tegyük ki karámba őket egyedül, vagy sétáljunk velük. Erre persze nincs mérce, nehezen lehet csak eldönteni, mikor mi a helyes döntés. Hallgassunk a szívünkre és a lovunkra, mert sajnos általánosan elterjedt, hogy mindenki remekül ért a lovakhoz, főleg a másikéhoz, és egyszerre gyártanak egymásnak ellentmondó elméleteket, de valójában, ha komoly baj van, mindenki tanácstalan. A felelősséget pedig egyedül a gazda viseli és a lelki nehézségekkel is neki ki megküzdeni.

A fehér pata mindig gyengébb szerkezetű

Kovács szerszámok, gyógy- és kötszerek

Mindenképpen ajánlatos egyébként, ha tartunk a felszereléseink között alapvető kovácsszerszámokat és gyógy-, illetve kötszereket. Ezek közül a legfontosabbak: a kalapács, a patkólevevő fogó, a szögmeghúzó fogó és a szögcsonkoló, de nem árt ha van patareszelőnk is. Minden ilyet lehet ma már kapni lovasboltokban. Gyógyszerek közül tartsunk minden sérülés fertőtlenítésére betadin oldatot és szappant, melyekhez patikában is hozzá lehet jutni. Szintén fertőtlenítésre használhatunk hyperolt és cinkoxidos fertőtlenítőt, felületi sérülések hámosítására és/vagy lefedésére neogranormont vagy bepantent és kék sprayt, illetve régen divat volt a cubatol is, nyír- és patarohadásra javasolt a hyposol és a patakátrány, valamint kötözéshez kellhet a steril mull-lap, a vatta és a leokoplaszt. Valamint nem árt, ha van a lovardákban készleten fenilbutazoln por – mindenféle gyulladás kezelésére. Ezek közül a legtöbbet gyógyszertárakban is lehet kapni, a többit állatgyógyászatokban kell keresnünk. Kevésbé súlyos sérülések esetén is csak akkor kezeljük azonban a lovakat önállóan, ha biztosak vagyunk benne, mit csinálunk, ellenkező esetben mindenképpen kérjünk tanácsot egy szakembertől: állatorvostól vagy adott esetben kovácstól.

Egy rehabilitáció naplója

Sajnos az én lovammal is megtörtént, ami mindegyikkel megtörténhet: egy rossz helyre ütött szög tályogot okozott a patájában. Mivel viszonylag gyenge a pataszerkezete, régóta négy lábára van vasalva. Sajnos azonban a tályog kifakadásához a patkót le kellett venni róla, a körme így pár nap alatt nagyon elkopott. A következő patkolásnál tehát duplán hátrányos helyzetben volt, hiszen még a fájdalom emléke is élesen benne élt, így csak nehezen lehetett feltenni a következő vasat. Sajnos ragasztásról a rendkívül sáros talajviszonyok mellett szó sem lehetett (illetve azért sem volt ajánlott, mert ha a tályogot a ragasztó elzárja, és az nem tud tisztulni, újra begyulladhat). A rehabilitációt olyan elmélet szerint végeztem, amely a ló szabadságát és szabad mozgását tartja első sorban szem előtt. Ez persze csak egy elképzelés, létezhetnek ettől teljesen különböző, de szintén eredményes kezelések is. Sőt, valószínűleg minden lovat temperamentumától függően kicsit eltérő módszerrel érdemes ismét munkába venni.

Lépésről lépésre

A munkát csak nagyon lassan, három hét után tudtuk megkezdeni, amíg a pata eleget nőtt ahhoz, hogy a rövid körömben egy esetlegesen az élő részhez közel ütött szög semmiképp se okozhasson újabb problémát. Először szabadon mozgattam meg lépésben és ügetésben a puha talajú fedelesben, éppen csak annyi ideig, amíg az erek megjelentek rajta és a vérkeringése felélénkült. Ezután nagy legeltetéssel jutalmaztam. Ezek az időszakok egyébként, amikor kényszerpihenőre van ítélve ló és lovas, kiválóan szolgálhatják a kapcsolat elmélyítését. Hiszen a lovak igenis értékelik, hogy anélkül foglalkozunk velük, hogy komolyabb kéréseink lennének hozzájuk. Simogassuk, legeltessük őket, élvezzük társaságukat, a maguk módján ők is viszonozni fogják gyengédségünket.

Munka után a következő napon nem mozgattam, csak ellenőriztem, minden rendben van-e. Mivel a járása tiszta volt, duzzanatot vagy melegedést sehol sem tapintottam, egy-két nap pihenő után ismét adtam neki egy picit nagyobb terhelést már futószáron, de egy-egy rövid beugratásnál nem többet. Következő nap ismét csak arról győződtem meg, nincs-e visszaesés. Persze a lovat olyan kevéssé kell terheltem, hogy komolyabb izomláz ne alakulhasson ki. Valamint ahogy korábban is szó volt róla, nem tettem fel rá semmi olyat, ami szabad mozgásában korlátozhatta volna, hiszen semmilyen kikötözésre nem volt szükség.

A helyes egyensúlyozáshoz szabadság kell, a hát- és egyéb fontos izmokat majd felépítjük ismét a helyes lovaglómunkával. Továbbá mivel első sorban terepen lovagolok, számomra az az elsődlegesen fontos szempont, hogy a ló ügyes legyen, le és fel egyaránt gördülékenyen és lazán menjen, saját súlypontját könnyen megtalálja és ha kell áthelyezze, valamint fejével és farával ügyesen ellensúlyozzon. Nehéz dolgom lenne, ha minden ilyet üléssel és esetleg kézzel (pl. a nehéz fej és nyak megtartásával) kéne kilovagolnom. Az csak másodlagos szempont, hogy a szabályos, iskolás fej, nyak és háttartást fel tudja venni, azonban nyilván, ha azt nem tudná, akkor szép íveket és felvételeket sem tudnék lovagolni, a harmónia akkor is borulna.

Ismét lovon

Amikor már több alkalommal meggyőződtem róla, hogy a lovam terhelhető, egy futószárazást követő nap eljött az idő, hogy hosszú idő után először felüljek. Terepen rendszerint szügyelővel kombinált martingállal lovagolok, lovardában anélkül, kantáramról pedig már rég leszereltem az orrszíjat. Ezúttal még a szügyelőt és a martingált is elhagytam és úgy ballagtam ki a rég nem látott mezőre. Teljesen fölösleges lett volna, hogy bent maradjak, és olyan iskolamunkát végezzek, amelyhez igazán se nekem, se a lovamnak nem lett volna kedve, sőt ezt ő minden bizonnyal ki is nyilvánította volna. Jobb esetben sehova nem vezető lemozgató munka lett volna az egész, amelybe még érdekesebb elemek sem illeszthetőek (szűk fordulók, rövid átmenetek, nyújtások vagy rövidítések), rosszabb esetben pedig rögtön veszekedés.

Inkább kimentünk tehát és együtt élveztük a természetet, valamint közösen csodálkoztunk rá a gyorsan megváltozott tájra. Csatnál fogott száron és hátravett vállal sokáig léptem, véletlenül sem feszengtem, vagy vettem fel a szárakat, hogy azzal sietségre ösztökéljem. Kizárólag a derekam mozgott, csizmám és egész ülésem mélyen, a kezem pedig tökéletesen inaktív volt. Majd a hosszú lépés után lassan elkezdtem ügetni. Tudtam, hogy rajta ülve azonnal érezni fogom, ha – akár szemmel észrevehetetlenül – hajszálnyival rövidebbet lépne a rossz lábával, vagy ha bármi asszimetria lenne a mozgásában. Ügettem 5-5 percet mindkét lábra, majd ismét léptem, ezután megint lépés következett, majd rövid ügető átmenettel beugrattam rövid vágtába és 2-2 percet vágtáztam, melyet levezető ügetés követett. A ló egy pillanatra sem vesztette türelmét, nem akart többet menni, vagy ellenszegülni. A hazafelé menetben aktív volt, hosszúakat lépett, mélyen be a nyereg alá és főleg tökéletesen elégedett is lehetett.

Visszatér a régi rend

Másnap hagytam pihenni és a karámbeli pajtásokkal játszani. Mozgását csak szabadon néztem meg. Aztán egyre növeltem a hosszokat, kezdtem többet vágtázni, de jó darabig csak rövid- vagy munkavágtában, és mindig egy napos pihenőket hagytam a regenerálódáshoz. A ló egyetlen alkalommal sem akaratoskodott, mindig pontosan felmérte, hogy amennyit én diktálok, annyi lesz valóban jó és elég neki is. Ez természetesen a probléma súlyosságára is utalt. Jó néhány alkalom után mentem csak pályára vele, az iskolás foglalkozást csak a teljes és meggyőző rehabilitáció után kezdtem újra.

A cikk eredetileg a Lovas Nemzetben jelent meg.

Kovács felszerelések a KLP-nél

Az úgynevezett "Close Contact" nyergek közvetlen kapcsolatot biztosítanak a ló és lovas között, miközben a lovas ülését is teljesen felszabadítják. A közvetlenség oda-vissza igaz, a legkisebb testsúly- áthelyezést és ülésváltoztatást megérzi a ló, ahogy a lovas is azonnal érzékeli a ló bármilyen feszességét vagy éppen elengedettségét. Azonnal reagálhatnak tehát egymás legkisebb rezdüléseire, mindenféle átviteli probléma vagy késleltés nélkül. Így ezeket a nyergeket összeszokott párosoknak vagy kifejezetten igényes lovasoknak ajánlják, akik már teljesen biztosak ülésükben és tudásukban, illetve a legjobbat akarják lovuk és saját maguk számára. Legyen az élmény és a teljesítmény közös, az összhang pedig a lehető legnagyobb.


Close contact nyergek:

• Tattini Cardiff ugrónyereg
• Tattini Bristol ugrónyereg
• Wintec Pro close contact ugrónyereg
• Wintec Isabell díjlovas nyereg
• Tattini Lincoln ugrónyereg

Mielőtt az igazi nyár és vele a kánikula és a szárazság is megérkezik, fontos felkészülnie a lótulajdonosoknak, hogy elkerüljék lovuk túlhevülését, leégését, valamint a legyek ellen is fel kell venni a harcot. 

1. A versenyzők ha tehetik, még hajnalban vagy a lehető legkorábban induljnak neki az utazásnak, hogy elkerüljék lószállítót húzva a napközbeni csúcsforgalmat és esetleg egy dugóban ácsorgást a hőguta kockázatával. Arról is meg kell győződni, hogy a futó ablakai nyitva vannak és megfelelően áramlik a levegő utazás közben vagy álló helyzetben is. Megérkezéskor érdemes alaposan megfontolni a helyválasztást, hogy a lószállító naptól védett helyen állhasson.
   
   
   
   
2. Azoknál a lovaknál, amelyek általában napközben karámban vannak, éjszaka pedig az istállóban, érdemes megfordítani a napirendet, hogy napközben hűsölhessenek bent nyugalomban, éjszaka pedig legyek és tűző nap nélkül mozgathassák le magukat a karámban.
   
   
3. Csak úgy tartsunk egy lovat egész nap a karámban nyáron is, ha valahova el tud menekülni a nap elől. Legyen az néhány fa árnyéka vagy akár egy beálló féltető. Ha nincs ilyen karámunk, mindenképpen telepítsünk ideiglenesen villanypásztorral valahova máshova egy lekerített részt. Valamint a rendszeres itatásról sem szabad megfeledkezni. Vízhordó talicskával vagy összecsukható itatóvödörrel is megoldhatjuk.
   
   
4. Figyeljünk arra hogy egy hosszabb száraz időszakokat követő esőzés hatására nagyon gyorsan indulhat meg a tápanyagban gazdag fűnövekedés. Ilyenkor túlehetik magukat a lovak, így fennáll a kólika vagy a súlygyarapodás veszélye. Száraz időszakban pedig ne hagyjuk, hogy a poros földről egyenek a lovak, kössük fel nekik a szénát vagy a lucernát szénahálókba.
   
   
5. Amennyiben azt gyanítjuk, hogy lovunk túlhevült vagy hőgutát kaphatott, mindenképpen vigyük hűvös nyugodt helyre pihenni, hidegvizes szivaccsal töröljük át a hátát és lassan, hűvös, de nem túl hideg vízzel kis adagokban itassuk. Ha a tünetek továbbra is fennállnak, hívjunk állatorsvost. Megelőzésképpen pedig tegyünk rájuk bevizezett légytakarót.

Ajánlott termékek:
Szénaháló
Összecsukható vödör
Tattini légy hálós pamut lótakaró

Áprilisban kezdődik az igazi tereplovas szezon, hosszabbak és melegebbek a napok, ilyenkor már nem csak a legelszántabbaknak érdemes kimerészkedniük terepre. A jó időben nem kell hőstettnek éreznünk, hogy egy órát lovagoltunk a szabadban, a menetszéltől kipirosodott arcot megnyugtatja a nap melege, rovarzengéstől hangos a virágzás. Az erdő alján vagy az árnyékban ugyan még kicsit hideg van és azt sem bánjuk, ha nem fúj a szél, de távol vannak még a legyek és a böglyök, simulékony velünk a természet. Még ha a feltételek kedvezőbbek is, mint télen, most is ki kell tervelnünk, merre lovagoljunk, sőt  a váratlan események kezelését sem szabad, hogy teljes mértékben az ösztönök vezéreljék, testünkkel és eszünkkel is tudnunk kell, mit csináljunk, mire hogyan reagáljunk.

Az útvonal megtervezése

Abban az április sem különbözik a többi hónaptól, hogy a lovastól jól átgondolt, alapos tervet követel meg a túraútvonalra vonatkozóan. Most is számtalan szempontot kell egyesítenünk ahhoz, hogy a magunk és a lovunk számára is a lehető legjobbat hozzuk ki az együtt töltött órákból. Először is mindig vegyük számításba, hogy a tavasz a szőrváltás ideje, függetlenül attól, hogy lenyírtuk-e a lovunkat télre vagy sem. A váltás megviselheti az állatokat, sőt az anyagcseréjükre is hatással lehet, így nem ritka, hogy sokat fogynak, a fogyás pedig a menőkedv megcsappanását eredményezheti. Tanácsos félévente (szokásosan tavasszal és ősszel) féreghajtást végezni, ez is átmeneti hatással lehet a közérzetükre, sőt az általános éves oltást (lóinfluenza és veszettség ellen) is a legtöbben ilyenkor szokták beadatni, amelyet a hatóanyagok okozta bágyadtság miatt kis kényszerpihenő kell kövessen. Ezektől a tortúráktól függetlenül is előfordulhat, hogy az április nem hatalmas menőkedvet, hanem – csakúgy, mint az embereknél – átmeneti fáradtságot eredményez a lovaknál, kezeljük ezt mindig odafigyeléssel és megértően. Gyakrabban azonban nem a lógó fej, hanem a különböző kalandok jellemzőek a hónapra.

Akadályok terepen

Világos tehát, hogy a tereplovaglás sokkal több tudatosságot követel meg, mint hogy egyszerűen felpattanunk a lovunkra, elindulunk a vakvilágba és lesz, ahogy lesz. A kondícionális és egészségügyi szempontok mellett ott vannak az olyan természeti tényezők, mint például az áradások és a sár, a korhadástól kidőlt fatörzsek, a friss sarjakon vígan legelésző birkanyájak, vagy a virágzó fák tövébe kihelyezett méhkaptárak. Ezeket az útvonal megtervezésekor szintén számításba kell vennünk. Persze akármennyit morfondírozunk és akármilyen körültekintőek is vagyunk, meglepetések mindig érhetnek minket. A lovas babona szerint viszont mindig ahhoz az útvonalhoz kell ragaszkodnunk, amelyet előzetesen kitűztünk magunknak. Nem csak az idomítás és a tekintély megtartásának szempontjából megalapozott szokás ez, hanem azért is, mert ha magányosan lovagolunk, akkor jó, ha a kitűzött útvonalat egy, a terepet ismerő személynek előzetesen elmondjuk, hogy baj esetén segíthessenek rajtunk.

Leszállhatok-e terepen?

Lehetőség szerint minden, a  lovaglás közben felmerülő problémát lóhátról oldjunk meg – ez egyébként minden más lovas szakágra igaz. Gondoljunk csak bele, hogy ha egy ugróló félne a piros rúdtól és a lovasa úgy akarná meggyőzni arról, hogy ezt ne tegye, hogy lepattan a hátáról és átugorja a rudat, mi maradna a lovas tekintélyéből. Másnap a ló félne a kék rúdtól is, végül ki sem menne a pályára. Terepen ugyanez lenne a helyzet: ha hagynánk, a lovunk szíves örömest átadná nekünk a kezdeményezés jogát, ha pocsolyán kell átmenni, egy kidőlt fatörzset kell megugrani illetve bármilyen más, a szokványostól eltérő szituációban. Ezért, ha a feladat megoldható, nincs sérülésveszély vagy nem úgy van elzárva előlünk az út, hogy vissza kéne fordulnunk, akkor ragaszkodjunk, ahhoz, hogy a ló egyedül kerekedjen felül a helyzeten.

Ellenkező esetben viszont mégis le kell szállnunk. Nem kockáztathatjuk meg, hogy a lovunk bízva bennünk nekigyűrkőzzön a feladatnak és közben megsérüljön, ez a lehető legrosszabb megoldás lenne. Erre lehet példa, amikor olyan földre fektetett drótháló mellett kell szorosan ellovagolnunk, amivel szokásosan az erdőgazdaság szokta a területeit elkeríteni. Akkor is jobb leszállni, ha például egy faág úgy keresztezi utunkat, hogy sem kikerülni, sem megugratni nem tudjuk, viszont elhúzni el tudnánk. Ha visszafordulunk, megszakítjuk a munka ritmusát, megzavarjuk a lovat a logikus útvonaltól való eltéréssel (hazafelé iránytól távolodó irányba fordulunk, vagy fordítva), sőt okoskodásra adunk alkalmat, hogy „na ugye, megmondtam, hogy erre nincs is út és ennek nem lesz jó vége és azt sem tudod hol vagyunk”, ilyen kárörvendő viselkedésre soha ne adjunk okot. Ha biztosak vagyunk benne, hogy sikerülni fog visszaülni, akkor tehát szálljunk le. Figyeljük meg, egészen megható lesz, ahogy lovunk kiáll majd mellettünk, ilyenkor ugyanis mindennél erősebbnek érzik magukat és őszintén értékelik, hogy nem hagytuk őket egyedül megküzdeni az elemekkel, sőt mi is hajlandóak vagyunk nem csak utasításokat adni, de teljesíteni is.

Természetes akadályok ugratása

Csak akkor lovagoljunk rá egy természetes akadályra (kidőlt fa, árok, kerítés, bála stb.), ha biztosak vagyunk lovunk képességeiben és első sorban saját tudásunkban. Nem tanácsos olyan útszakaszon ugratni, amit nem ismerünk, mert nem tudhatjuk, milyen a talaj az ugrás túloldalán – lesz-e elég időnk a felvételre, ha utána mondjuk lejteni kezd, nincsenek-e kövek vagy sár azután. Viszont, ha ismert terepen haladunk és egyszer csak meglátunk egy akadályt, a pillanat töredéke áll rendelkezésünkre, hogy felmérjük annak méretét (milyen magas, illetve széles), és veszélyességét (vannak-e törzsből felfelé kiálló ágak), ezután el kell döntenünk, rálovagolunk-e és azonnal cselekednünk. Ha úgy döntünk megállunk, de elkésünk az utasítással, akkor a ló visszatartása minket megelőz, ami egy későbbi ugrásra való rálovaglást nagyon megnehezíthet. Azonban ha az akadály nem veszélyes, de a ló egy fázissal elkésve kapja az előrehajtó segítséget, akkor az ugrás előfordulhat, hogy nem lesz szépen kidolgozott, erélyes lovaglást követel, a lónak pedig ideje marad elgondolkozni egy alternatív megoldáson, tehát a megtorpanáson vagy a kitérésen.

Összefoglalva: gyors döntés és azonnali utasítás, tehát előrehajtó segítség, az ülés mélyítése és az iram megtartása, lendületes rálovaglás az akadályra, esetleg egy pöccintés a pálcával a vállra, nem nagy, csak figyelmeztetés az ellentmondást nem tűrő szándékunkra. Figyeljünk a pontos távolságra, de még fontosabb a megfelelő lendület. Sőt, ügyelnünk is kell rá, hogy a nagy lendülettől a ló valószínűleg hamarabb fog elugrani, és nagyobbat fog mozdulni, mint a lovardában, nekünk pedig  közben semmiképpen sem szabad ülésünkkel vagy kezünkkel elmaradni. Ezek után az ugrás minden más lovardai ugrásnál egyszerűbb és kényelmesebb lesz – a ló érti mit és miért kérünk tőle, domborítani fogja a hátát, a szó szoros értelmében legyőzi az akadályt. A mi figyelmünk azonban továbbra sem lankadhat, mert a lovak nagy büszkeségükben, hogy milyen ügyesek voltak, gyakran bakolnak ugrás után. Az élmény viszont ezek után a ló és a lovas számára egyformán garantált.

Ajánlott lábvédők tereplovagláshoz

A cikk eredetileg a Lovas Nemzetben jelent meg

A lovaglás nem társas sport – gondolhatnánk joggal, hiszen a ló és a lovas közötti együttműködés, az állandó koncentráció vagy éppen az izzadságos munka kizárja a társakat és a közönséget az együttlétből. Ugyanakkor a lónak is pontos edző-fogalma van, ha valaki bent áll a lovardában, rögtön nem vagyunk egyedül. Iskolalovagláskor a társakhoz is kell igazodni, tereplovagláskor kiváltképp.

A magányos tereplovaglásról

Egyszer az édesanyám a pusztában lovagolt a három kutyánkkal. A mozdulatlan tájban már messziről meglátta a nyáját legeltető juhászt. Intett neki, az azonnal viszonozta, majd odakiáltott:

- Csak így egyedül?
Erre a ziháló lovas:
- Így öten!

Valószínűleg a juhász, azóta is várja a másik négy lovast, neki nyilván más kapcsolata van az állatokkal. Egy lovasnak igazából az egyedüli lovaglás sem magányos, hisz lova állandó társaság – fülével, félelmeivel, szuszogásával, kommentárjaival a jármódra, terepviszonyokra vagy az útvonalra vonatkozóan. Van, aki szeret hangosan beszélni lovához, bennem már megkövült a lovardában kötelező csend, terepen pedig szeretek inkább egyedül, mintsem másokhoz igazodva lovagolni. Ez persze igen kockázatos, így inkább haladóknak ajánlott, hiszen terepismeret, önbizalom és a lóba vetett bizalom elengedhetetlen hozzá. Ebben a helyzetben csak magunkra és a lovunkra számíthatunk, és soha ne felejtsük el, terepen minden eshetőségre fel kell készülnünk, főleg télen. Aki egyedül járja a vidéket, annak viszont nem kell máshoz tempóban, kondicionálisan, vagy szokásaiban alkalmazkodni. Így lehet igazán sportos vagy nyugodt a lovaglás, hisz a lovak nem hergelik egymást, nem alakul ki verseny, az útvonal és a jármód teljes mértékben a páros igényeihez igazítható. Ugyanakkor a ló csordaállat, megnyugtatja fajtársa közelsége, a verseny pedig játék is lehet, nem kell feltétlenül ölre mennie.

 Néha a kengyelt sincs idő felvenni

Tereplovaglás párban

Az intelligensen versenyző lovak nem hergelik fel magukat a kiélezett helyzeteken sem. Vágta után nyugodtan, békében mennek tovább, nem fújtatnak, nem haragszanak egymásra. A terepen összeszokott lovak az együtt megélt élményeknek köszönhetően könnyen jó barátok lesznek. Valaha a pályafutásomat én is ilyen közös lovaglások alkalmával szereztem. Persze nem lovastanyák hozzá nem értő főlovászainak köszönhetően, akik három napos lovas tudással a hátam mögött zavartak ki a magyar pusztába. Ellenkezőleg, egy megbízható lovas a szár mellé fogta az én lovam vezetőszárát, aki minden galiba nélkül igazodott a számára is kedves, társas szituációhoz. A két okos és megbízható ló (hozzáteszem, mének), úgy tudott együttdolgozni, hogy soha ne legyen probléma, lehetett előttük akár hegy vagy csábítóan sík kilométerek. Nekem pedig nem volt más dolgom, mint az élményt magamévá tenni és az életformába beleszeretni. A tereplovas lét ugyanis – aki tapasztalta, tudja – életforma.

És a nehézségek…

Valójában azért terepen másokkal együtt lovagolni nem ilyen egyszerű. Fontos például okosan megválasztani, hogy melyik ló menjen az élen.  Érdemes az idősebb, tapasztaltabb, nyugodtabb, jobb kondícióban lévő lónak vagy a méneknek elöl menni, míg a fiatal, terepet nem tapasztalt vagy rugdosós egyedeknek tanácsos hátul maradni. A sorrend azonban a lovasoktól is függhet, a kezdőknek jobb hátul haladni és minden erejükkel csak arra koncentrálni, hogy az éllovast semmilyen körülmények között ne előzzék meg. Egyes, erre megfelelően edzett lovak alkalmasak is a hátsó rakoncátlankodók finom feltartására. Amennyiben valamelyik lovast mégis elvinné a lova, a másiknak továbbra is törekednie kell arra, hogy a sajátját megfékezze. Sajnos ilyenkor általában muszáj velük egy kicsit erélyesebben bánni, de az elszállt lovast végzetes még pluszban üldözni is. Így a legjobb, ha minden áron megpróbáljuk megfogni a – helyzettel valószínűleg rendkívül elégedetlen – lovunkat és mikor visszanyertük az irányítást, jutalomként könnyített, közepes tempójú vágtában a másik után galoppozni, aki remélhetőleg ekkorra már legjobb tudását bevetve rendezte sorait.

Soha nem szabad feladni

Ha már a megelőzésért nincs mit tenni és a ló minden kontrollt levetve vágtázik, nem utazhatunk tehetetlenül a hátán, vagy ami még rosszabb, ugorhatunk le. Ha nem a mezőn, hanem zártabb terepen ragad el a lovunk és nem tudjuk nagykörre fordítani, ezzel pedig lassítani – ülésünkben és kezünkben bízhatunk, a hátravett váll és a meghúzott derék egy jó lovasnál automatikus ebben a helyzetben, de jó trükk, ha az egyik öklünket a marra támasztva végzünk erélyes felvételt a másik kezünkkel, a ló fejét oldal irányba felhúzva. De sajnos elfordulhat, hogy minden hiába. Ebben az esetben egy választásunk marad, hozzálovagolni. Tehát az ülésünket ismét felkönnyítve a vágtát addig fokozni, amíg a ló elkezd hitetlenkedni: tényleg még menjek? A hezitálásának (vagyis visszatartásának!), ebben a pillanatában tudjuk majd fokozatosan felvenni. Ez az esztelen vágta még mindig jobb döntés, mint az istállóig szállni, amely helyzetből győztesen nem kerülhetünk ki. A rizikó viszont hatalmas nem csak fagyott, de még egy kevésbé göröngyös talajon is.

Amennyiben nyílt terepen, tehát mezőn gondolná úgy a lovunk, hogy feladja velünk az együttműködést, akkor legegyszerűbb, ha nagykörre vesszük, és úgy próbálkozunk a felvétellel. Persze csúszós talajon ez is nagyon veszélyes lehet, erre mindig gondolni kell. Ha van szintemelkedés a közelünkben, érdemes arra irányítani és bár a lendülettől előfordulhat, hogy a ló eleinte még fokozza az iramot, mégis nagy eséllyel abban, hogy rövid időn belül kifullad. Az ilyen veszekedéseket követő restrikciókról majd később. A következő alkalommal viszont két választásunk lehet: vagy visszamegyünk ugyanerre a szakaszra és rendkívül összeszedett ügetéssel vagy vágtával megtoroljuk az előző alkalom engedetlenségét, vagy sok ideig kerüljük a helyszínt és a veszekedésnek még az emlékét is. Ez utóbbi nem feltétlen megadás, inkább simulékonyság. De lovagolni férfiasan és nőiesen is ugyanolyan jól lehet.

Visszatérve a sorrendre, mely a lovak viselkedését nagyban meghatározza. Például nyugodt körülmények között néha engedni kell egy kis teret a játéknak, hogy a rendszeresen hátul haladó ló ne érezze magát örök vesztesnek. Persze jó is van a hátsó szerepében, hiszen mindig az elsőnek kell megküzdenie a rémségekkel (legyen az hirtelen felugró vad, furcsa alakú bokor vagy egy kidőlt fa fenyegető gyökere), a felderítő után pedig könnyű nagy mellénnyel bátornak lenni. Ezért sem jellemző a hátul menő lovakra a visszatartás, legfeljebb a ragadós megijedés és az indokolatlan sietség. A két szerep különbözőségére mindig gondolnunk kell az indítások és a felvételek során. Érdekes módon ugyanis mind az indításokat, mind a felvételeket korábban kell megkezdeni. Az indításokat azért, mert röviddel mielőtt az első ló arra pontra ér, ahol szokásosan be szoktunk ugratni, a második már indulni akar, hogy semmiképpen ne maradjon le. Ezért érdemes őt megelőzni és ezzel meglepni, tehát a veszekedést elkerülni. Felvételkor pedig mivel az első lovat tolja a hátsó, okosabb, ha kicsit korábban rövidítünk, hogy már nyugodtan érjünk az ügető szakaszra.

Nem kötelező viszont állandóan egymás mögött haladni, főként, ha a két ló alaptempója vagy kondíciója különbözik, akkor érdemes kinyitni és egymáshoz nem túl közel, párhuzamosan haladni. Így a lustább lovat az aktívabb finoman meghúzhatja, az viszont nem kényszerül a lendületéből lejjebb adni és lovasával számon kérően veszekedni. Azt ne higgyük, hogy könnyű feladat ilyenkor is megőrizni a lovak figyelmét, hiszen szeretnek egymással kommunikálni, esetleg cinkoskodni, viszont ez az érzés, egymás látványa, az igazi sport és a szabadság érzete semmire nem cserélhető élmény sem a lónak, sem a lovasnak.

 Egymás mellett, megfelelő távolságban haladó lovasok

Lovaglás nagyobb csapatban

Amennyiben nagyobb csapatban lovagolunk terepen, esetleg hosszabb túrára készülünk, számoljunk azzal, hogy az átlagtempónk alacsonyabb lesz. Míg egy sportos magányos lovaglás átlagtempója 10-15 km/h is lehet, addig csapatban ez inkább 6-8 km/h szokott lenni. Az ok részben az, hogy csapatban az indításokat a páros lovaglástól eltérően mindig később, míg a felvételeket előbb kell kezdeni. Az indításokat azért, hogy minden lovas kiérjen arra a terepre, ahol már magasabb jármódban lehet haladni, még akkor is, ha nem mindenki egy pillanatban emeli a jármódot, hanem egymás után. A felvételeknél pedig fordítva, az utolsó esetleg még vágtázhatna, de ha előtte a menet már lassabban halad, neki is fel kell venni. Miközben az alaptempót is érdemes mérsékelni, hogy mindenki ahhoz tudjon igazodni és ne kockáztassunk se megerőltetést, se azt, hogy valaki esetleg kontrollt veszítsen. Hogy megtartsuk az általános rendet, melyért a csapat tagjai és az éllovas egyaránt felelősek, fontos, hogy a sok eddig tanács betartása mellett odafigyeljünk a csapatban esetleg velünk lovagoló gyerekekre vagy gyengébb lovasokra és a fiatalabb vagy nehezen kezelhető lovakra. Végül meg fogjuk látni, az egész nem is olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre tűnik, ha bízunk lovaink intelligenciájában.

Ajánlott PVC termékek túrázóknak

Kantár
Martingál
Szár

A cikk eredetileg a Lovas Nemzetben jelent meg

Lovardák környékén járva számtalanszor látni, ahogy lovasok az aszfalton baktatnak. Ettől mindig is rosszul voltam, hiszen egyrészt semmi keresnivalója lovasnak a közúton, másrészt pedig rettenetesen veszélyes autók mellett lovagolni, még ha alacsony forgalmú útról is van szó. Nem csak azért, mert a legtöbb autós egyáltalán nem ismeri a lovakat - és gyakran le sem lassítanak - hanem azért is, mert a lovak patkója az aszfalton vagy betonon csúszhat, ha idegesen toporognak vagy megrémülnek valamitől, így könnyen balesetet okozhatnak. A túravezető felelőssége az ilyen helyzetek elkerülése.

A versenypályák és a lovardák között ajánlatos külön utat kiépíteni, hogy a lovasoknak ne aszfalton kelljen közlekedni

Túravezető és éllovas

Egy lovas csapatban nem feltétlenül az a túravezető, aki éllovasként lovagol. Az éllovasnak szent és sérthetetlen helye van a csapatban, megelőzni szigorúan tilos, de nem mindig ő az, aki diktál. A tempót és az útvonalat a túravezető határozza meg, legyen az két- vagy több tagú csapat. Ezt a szerepet nem szabad akárkire rábízni, hiszen nagy gyakorlati és elméleti tudást követel meg. Lássuk tehát a jó túravezető ismérveit.

A csapat lovastudásának és igényeinek felmérése

Egy vezetőnek, mint egy pszichológusnak tisztában kell lennie, milyen jellegű csapatot visz túrázni. Egész más útvonal és tempó való egy skatulyából kihúzott, angol vagy német úri társaságnak, mint egy egyesületből kiszabadult magabiztos és vagány lovas bandának. A túrevezetőnek ránézésre tudnia kell, kinek mi fér bele biztonsággal a tereplovaglásba, és milyen típusú embereket mi tesz elégedetté. Már az istállóba való belépés előtt, akár strandpapucsban fel kell ismernie azt, aki fél vagy aki túlságosan elbizakodott. Ezek tudatában kell lovakat osszon, ha bérlovas istállóról van szó. A tudásszintről pedig már az előkészületi folyamatok sokat elárulnak: nyergelés, kengyelállítás és hevederhúzás. Ekkor a vezetőnek már tervet kell készítenie az aznapi lovaglás útvonaláról.

 Ez a csapat szétszakadozott, nem jó a felosztása

A terep és a lovak ismerete

A terepet, és a csapatban a lovakat nem feltétlenül ismeri a túravezető. Ahogy az sincs kőbe vésve, hogy nyugodt, megbízható lova van, hisz ülhet éppen egy betanuló csikón is. Nem ezek az információk az elsődelegesen fontosak, hanem a rutin, a logika és a helyzetfelismerés. Az a túravezető, aki ismeri a terepet, amelyen csapatát vezeti, lehetőleg kerülje a fölösleges kockázatot. Mutassa meg a többieknek a legszebb és legélvezetesebb részeket, de első alkalmakkor kerülje a megerőltető vagy rossz minőségű szakaszokat. Logikusan fűzze fel a menet vonalát és okosan válassza meg tempóját. Ne sétálgasson ott, ahol vágtázni is lehetne és ne váltogasson hirtelen lépésből vágtába vagy fordítva. Haladjon úgy, ahogy a lovak helyes lelovaglásának nagykönyve diktálja.

 Ők nem a legjobb párosítás egy túrára

Fektessen hangsúlyt a bemelegítésre – amely alatt a lovak lejátsszhatják kis játékaikat, ti. hogy te mit mész itt előttem, te mit jössz itt mögöttem, menjünk már, hova sietünk ennyire, stb. – és soha ne feledje az első vágta fontosságát. Az első beugratást általában rettenetesen várják a lovak, kiadják magukból az istállógőzt, kinyújtóznak, átmozgatják az izmaikat és persze néha bepróbálkoznak egy kis rakoncátlansággal is. Érdemes ezért az első vágtákon zárt terepen, egymás mögé felsorakzva átesni, nem pedig egy mezőn, ahol nehezebb megtartani a rendet. Egy túravezetőnek ugyanis állandó kontroll alatt kell tartania csapatát. Először is jól meg kell választania a lovak egymásutáni sorrendjét, majd folyamatosan tisztában kell lennie a csapat melyik pontján éppen mi történik – melyik ló az, amelyik fáradtabb és még mennyit bír, melyik lovas érzi magát bizonytalanul és miért, valamint mindig legyen tisztában vele, a lovasok is tudják-e követni a diktált iramot. Pirospozsgás, levegőért kapkodó egyszeri utazókat ne kényszerítsen különösebb erőfeszítésekre.

 Ezek a lányok rendet tartanak a csapatban

A lovaglás befejeztével a levezetésre is időt kell hagyni, hogy a lovak leszáradhassanak, kifújhassák magukat és a pulzusuk a rendes ütemre visszaálljon. De a hazafelé léptetés arra is alkalmat ad, hogy a kellemesen elfáradt lovasok az élményeket felelevenítve újra átélhessék azokat, és az előzetes izgatottságtól megkönnyebbülve kibeszélhessék a kalandokat.

A magabiztosság és a pozitív kisugárzás elengedhetetlen

A jó lovas (és túravezető) a rendet és a nyugalmat kisugárzásával is megerősíti. Egyszer az egyesületi tagokkal néhányan elmentünk vidékre, hogy a sok iskola- és ugrómunka után megtapasztalhassuk a lovaglás természetközelibb oldalát is. Mindenki felült a rá kiosztott – akkor először látott – lóra és elindultunk. Talán még az első ügetésig sem jutottunk el, a túravezetőnk ifjonc lova valami rémséget meglátva csúnyán ellenszegült. Vezetőnk egy pillantra sem esett ki szerepéből és vesztette el higgadtságát, hanem utasítást adott, hogy az egyikünk mögé felsorakozva haladjunk tovább egy bizonyos irányba, míg ő elintézi a nevelgetést egy rövid idő alatt. Így is lett, a csapatunk nem esett szét, mindenki nyugodtan lovagolt tovább, mert senkire nem jött rá a frász, hogy elöl a főlovas keménykedik a lovával, ő pedig rövid úton lerendezte, hogy aznapra már ne tartogasson a lovacskája további megleptéseket.

Az iskolamunka korábban azonban minket is nyugalomra oktatott: egyikünk sajnos felbotlott és lova otthagyta a sárban, majd egyszerűen a csapat után eredt. Amikor megláttuk, azonnal megálltunk és az egyik fiú visszaindult az elhagyott lovasért. A lányt felültette maga mögé és úgy jöttek vissza hozzánk, mint a legszebb lovagregényekben. A csapat persze nem az esés mikéntjére és súlyosságára volt kiváncsi, hanem hogy jó-e a nyereg mögött valakit átölelve ülni és a ló farán huppogni.

Előzetes tájékozódás és trenírozás

Aki viszont nem úgy ismeri az adott terepet, mint a tenyerét (például felderítő csillagtúrán vagy hatalmas távok megtételekor, amelyen a cél egy kiindulópontból eljutni egy távoleső végpontba), annak felelőssége első sorban a jármód és az irányok helyes megválasztásában van. Ilyenkor az a jó, ha a túravezető egyben az éllovas is. Érdemes előzetesen a tájegységről és a terepviszonyokról például turistatérképeken tájékozódni, hogy ne kerüljön a csapat váratlan és nehezen megoldható helyzetekbe: ilyen egy vasútvonal vagy patak keresztezése. Amennyiben a csapat nem bérlovakkal lovagol, úgy mindenkinek a saját felelőssége a lovát a megfelelően felkészíteni és hosszabb terepek vagy nagyobb megterhelés előtt jó kondícióba hozni.

A túravezető kötelessége azonban a felszerelések megfelelőségének ellenőrzése: ha elképzelhető, hogy a lovasok sötétben fognak haladni, akkor például a fényvisszaverő öltözék elengedhetetlen. Praktikus valakinek magával vinni vezetőszárakat, fáslit, pótlábvédőket, akár borjú kötelet és a túra típusának függvényében (egy napos megállóval, megálló nélkül vagy több napos) még sok mást is.

Vegyes összetételű csoport

Összeállhatnak teljesen vegyes csoportok is – amelyekben nagy eltérés van a tagok életkora, tudásszintje vagy akár lovaglási stílusa között. Ilyenkor a csoportnak természetesen a gyengébbekhez kell igazodnia, de trükkösen lehet azért úgy lovagolni, hogy az mindenkinek élvezetes legyen. Csapatban általában a lovak annyira ragaszkodnak egymáshoz, hogy egyéni akciók ritkán fordulnak elő. Ezt kihasználva a gyerekeket jobb a csapat első harmadába, megbízható lovak közé venni, míg a csapatban a jobb lovasok, esetleg nehezebben kezelhető lovaikkal haladjanak hátul. Ha angol stílusban lovaglók westernesekkel lovagolnak együtt, akkor érdemes hosszabb vágtákat és lépő szakaszokat betervezni, vagy olyan munkaügetésben haladni, hogy a western lovasok rövid vágtában tudjanak a többiekhez igazodni. Terepakadályokat csak akkor vegyünk, ha azokat a csapat minden tagja biztonsággal legyőzheti – a legtöbb ló egyébként kérdés nélkül fog olyan feladatokat teljesíteni, amelyekre magányosan csak nehezen tudnánk rávenni. Ezeket a szempontokat elsődlegesen, de persze még több mást is szem előtt kell tartson egy jó túravezető.

Ajánlott olvasmány

Ajánlott túranyereg nyugodt tempóra, hosszú távokra

Az eredeti cikk a Lovas Nemzetben jelent meg

Itt a március, hosszabbak már a nappalok, a tavasz illata körüllengi a tájat. Lassan a madarak is hangos ricsaj közepette visszaköltöznek, élettel telik meg a hónapokra hibernálódott természet. A lovak elkezdik váltani bundájukat, a télikabátot mellényre váltják a lovasok.

A láncok ledobása 

Mai napig gyomron vág a tavasz és az ősz – egyébként kellemes – első illata. Amíg egyesületbe jártam lovagolni, ez az illat olyan vészjósló volt, ami nem ritkán több napos kényszerdiétára ítélt. Tudtam, ha megérkezik a tavasz, elhagyjuk a biztonságos fedelest és kimegyünk a külső edzőpályára. Ez persze normál körülmények között (értsd: szoktató vagy lemozgató futószárazás, egyénre szabott munka, stb.) nem lett volna nagy esemény, de azokkal a lovakkal, akik egész télen arra trenírozták magukat, hogy a megnyílt térben aztán kedvükre rodeózhassanak, kicsit már nehezebb volt a feladatunk. Az első alkalomig tehát fagyos ujjakkal, összeszorult gyomorral és remegő térdekkel ültem az iskolai tanóráimon, a délután semmittevő osztálytársaimat irigyeltem és vártam a vesztem. De végül is mindig nekiduráltam magam és elmentem edzésre, majd a többiekkel egyetemben halkan sóhajtozva húztam fel a lovaglónadrágom. Aztán jött, aminek jönnie kellett.

A tavasz mindenkinek tavasz

Ma már tudom, hogy lehet ezt másképp is csinálni, főleg kevesebb kockázattal. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy akkor és ott nem nagyon volt másra mód, mint a tűzkeresztségen a lehető leggyorsabban átesni. A legfontosabb tanulság még is az volt, hogy mindig fel kell venni azt a nadrágot és mindig meg kell próbálni, mert a lovak számítanak ránk. Ma már azonban lényegesen nagyobb óvatossággal próbálkozom. Egyik tavasszal az autóból láttam egy hidegvérű kocsilovat a kereszteződésben, a gazdája a bakon ülve teljes derékból, könyökét már majdnem a füléig emelve fogta az állatot, aki tarkójából ellenszegülve, kifordult szemekkel és a feszítéstől kilógó nyelvvel vergődött. Nem volt hiába való a gazda hatalmas igyekezete, ugyanis miután elhaladtam előttük az úton, a szárak kicsit engedtek és még a vén málhás ló is helyből vágtában indult meg, csak úgy szikráztak a lábán a vasak. A tavasz tehát mindenkinek tavasz, kövessen akár enyhe telet vagy csikorgó hideget.

Változások a tájban 

Érdemes a hosszú téli szezon után egy meleg, lehetőleg szélcsendes, nyugodt napon kezdeni a terepmunkát, még akkor is, ha télen többször is volt alkalmunk kimenni. Előző nap pedig tanácsos alapos lemozgatást végezni. Mindig számítanunk kell arra, hogy a táj egy teljesen új arcát fogja mutatni. Se a dús lombú őszre, se a fehér télre nem hasonlít a rügybontást megelőző március. Az ágak a levelek, a hó vagy a fagy súlyát levetve megemelkednek, a magasra nőtt gazok kifagynak. Aki tehát nem biztos tájékozódási képességében, vagy csak nem régóta lovagol az adott terepen, az kisebb körökben, fokozatosan derítse fel az útvonalat.

Nagy meglepetést okozhatnak a télidőben elvégzett fakitermelések és az összehordott farakások is. Míg az előbbieket a lovak általában áll-leesős csodálkozással fogadják, az utóbbiakban gyakran rémeket látnak, ha nincs szerencsénk ilyen kitermelések környékén égetések is előfordulhatnak. A kordában tartott tűztől a lovak igazán nem félnek – ha csak kellemetlen élményük nem fűződik hozzá – így a mű hisztiknek sose adjuk be derekunkat. Azonban ha a lovunkat nem ismerjük egészen fiatal kora óta, így lehet a múltjukban trauma, és ha a láng látványától vagy a hamu szagától felkelt valós félelmet érzünk rajta, akkor semmiképpen ne kényszerítsük akarata ellen. Ennek a legegyszerűbb tesztje, hogy ha kifordulásig, vagy tolatásig fajulna a ló ellenszegülése, akkor a szárat egy kézbe véve pálcánkkal a ló fara mellé három-négy nagy suhintást mérünk, de pusztán a levegőbe. A felfokozott idegállapotban a ló valójában nem fogja fel, hogy az ütés nem őt érte. Egyszerűen ellentmondást nem tűrő fellépésünket érzékeli, és ha ennek hatására semmilyen engedést nem ajánl fel, akkor hagyjunk fel követelésünkkel.

A szárakat nem nehéz egy kézbe venni, akár pálcával, akár anélkül

A ló bizalmának elnyerése és megtartása minden további kérésünk alapja, ezért egy ilyen megadás nem jelenti a szkandermeccs elvesztését, sőt a bizalmat még erősítheti azzal, hogy a lovat meggyőzzük arról, hogy semmi olyat nem kérünk tőle, amivel szemben valós ellenérzései lehetnek. A tereplovaglás első sorban az akarat átvitele, de soha nem indokolatlan erőszakkal, mindig inkább meggyőzéssel. Ennek pedig szükségszerűen két irányban kell működnie, tehát néha nekünk is hagynunk kell magunkat meggyőzni. Ebben különbözik igazán ez a lovas szakág a többitől – hogy mindennél jobban épít a kölcsönös bizalomra, hiszen a lehető legnagyobb az egymásra utaltság. Mindig minden helyzetet egyszerre ösztönösen és tudatosan kell megoldanunk. Azt például biztosan tudhatjuk, hogy a farakások láttán előadott hisztériák, hogy „ők ott aztán biztosan, de egész biztosan nem mennek el”, nem valósak, így semmilyen próbálkozásuknak nem szabad bedőlnünk, helyette a csizmánk összezár, könnyített ülésünket egy pillanat alatt idomítóvá varázsoljuk, és a másodperc töredéke alatt, míg az észleléstől a lóban a tudatosságig eljutna a rakás látványa, mi már megtörhetetlen előremenetelt követelünk tőle.

Vannak lovak, akik a sodrástól sem félnek

Lelkesedés contra kondi

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy tavasszal a lovak lelkesedése általában nagyobb, mint amennyi kondíciójukból valóságosan kitelik, így hiába vannak tele, ne hajtsuk meg őket túlzottan, hiszen abból nem csak izomláz, de húzódás és serülés is lehet. Haladjunk nyugalmas, zárt, jól ismert útvonalon. Kerüljük a gyakori jármódváltásokat, próbáljunk inkább hosszan, egyenletesen vágtázni, majd rövid ügető átmenettel nyugodtan lépni. Ne kérjünk tőlük gyakori iram vagy jármódváltást, se ugrásváltást. Az indításokat mindig alaposan gondoljuk át. Az időzítés mindennél fontosabb, előzzük meg a követelőzést és lepjük meg őket azzal, hogy korábban ugratunk be, mint ahogy szoktunk, tehát például kanyar előtt, vagy a vágtaszakaszra érkezés előtt pár lépéssel. Valamint ne ugrassunk vágtába például lépésből vagy veszekedős álljból, mert úgy tudnak igazán kilőni, mintha csak start gépből rajtolnának. Induljunk inkább rövid, összeszedett ügetésben, majd finoman emeljük be őket vágtába.

Akármilyen vastag is a jég, ne kockáztassuk az elcsúszást vagy a beszakadást

Először mindig rendezzük sorainkat, marra támasztott öklökkel lovagoljuk bele őket egy közepesen szűk keretbe, onnan, ha biztosak vagyunk a dolgunkban, engedhetjük őket egy kicsit megnyúlni, a kontrollt folyamatosan fenntartva – az ugrat-enged-fölvesz mesterhármassal. Vagyis minden egyes vágtaugrást ki kell dolgoznunk: előrelovaglás, engedés és annak majdnem azonnali felvétele, majd a lendületvesztés előtt újra engedés. Az első tavaszi túra, nem a föld felett siklós vágták időszaka. Amennyiben vannak még hófoltok, semmiképpen ne menjünk rá, alattuk jég lehet, amely ha beszakad, nem csak félelmetes hangot ad, de rendkívül csúnya sérüléseket is okozhat. Hazafelé ügessünk hosszan, nyúlni, nyújtani lehet, gurulni nem szabad. Hagy mozogják ki magukat, lazítsák el izmaikat és főleg hátukat, a szárakat akár egészen engedjük ki. Akkor végeztünk jó munkát, ha a ló a fejét hosszan előre és lefelé nyújtja, nem pedig felfelé emeli.

Ajánlott olvasmány

A cikk a Lovas Nemzetben megjelent "Tippek és trükkök tereplovaglóknak" című cikksorozat része

Minden ló számára napi 24 órában hozzáférést kell biztosítan a tiszta ivóvízhez. Sőt, ha vödörből, vájúból itatunk, érdemes mindig több vizet adni nekik, mint amennyire valójában szükségük van, hogy ne álljon fenn annak a kockázata, hogy esetleg nem jutnak elegendő mennyiséghez.

Mennyi vízre van valóban szüksége egy lónak?

Egy átlagos, 500 kg-os lónak naponta kb 30-50 liter víz kell. Ez a mennyiség lehet több is nagy meleg esetén (mert a lovak is izzadnak, és a saját testük vízkészletét használják fel ilyenkor ők is) vagy nagy megterhelés esetén (az ok itt is ugyanaz, gyorsan helyreállítható azonban az elektrolit veszteség tápkiegészítővel is). A csikós kancáknak szintén több vizet kell adni, mert szükségük van rá a tejtermeléshez. Azok a lovak, amelyek olyan helyen tudnak legelni, ahol sok fű van és/vagy aránylag gyorsan nő, kevesebbet fognak inni, mert a fűnek magas víztartalma van összehasonlítva a száraz szénával.

Mennyire kell tiszta legyen a víz?

Alapvető, hogy tiszta, szennyeződésmentes legyen a vizük. Amennyiben a lovak kénytelenek koszos, algás, trágyás vagy vizelettel szennyezett vizet inni, attól nagyon könnyen megbetegedhetnek. Hiszen amellett, hogy a lovak emésztőrendszere nagyon érzékeny, hányni sem tudnak a gyomorszerkezetük miatt, így mindennek, amit egyszer lenyeltek végig kell mennie a teljes emésztőrendszerükön, legyen az bármilyen rossz minőségű vagy ártalmas.

Miért nem hajlandóak néha inni a lovak?

A lovaknak nagyon jó a szaglásuk és ízlelésük, így akár egészen a kiszáradásig hajlandóak szomjazni, ha csak büdös, állott vagy szennyezett vizet találnak, de akár azért is, ha a vízforrásuk hirtelen megváltozik – ilyenkor függetlenül attól is visszautasíthatják, hogy az az új forrásból kapott víz valójában tiszta-e vagy sem. Fontos azt is megfigyelni, hogy ha új ló kerül egy területre, az megfelelő mennyiségben iszik-e, vagyis mer-e inni és hagyják-e a többiek, hogy igyon. Meg kell győződni arról, hogy ismeri-e az önitatót, ha azzal van felszerelve a karám vagy az istálló. Utazás esetén sem szabad megfeledkezni a lovak vízigényéről: előfordulhat, hogy egy idegen helyen más szagú a víz (még ha teljesen tiszta is), mint amihez hozzá vannak szokva. Ebben az esetben jó, ha viszünk magunkkal otthonról legalább valamennyi vizet az átszoktatás idejére. Az egyik lehetséges módszer a hozzászoktatásra, hogy már otthon elkezdjük ízesíteni a vizet – például melasszal – az utazás előtt pár nappal, majd az új helyen szintén ízesítve adjuk. Ezután fokozatosan csökkentjük az ízesítő mennyiségét, majd végül teljesen elhagyjuk azt.


Ajánlott termékek
Gumi vödör egyenes oldallal
Elektrolit folyadék
Állandó vízszintű itató aluminiumból

Egy tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a lovak legtöbbször abban az esetben szenvednek valamilyen sérülést, ha a karámban dulakodnak egymással, vagy ha változnak az istállózási körülményeik.

Svájci kutatók lótulajdonosokat kérdeztek és figyeltek meg, hogy megállapíthassák a lovak közötti súlyos rugások és harapások okozta sérülések elszenvedésének okait. A felmérésben 3000 ló vett részt, akik közül a kutatás ideje alatt 50 szorult állatorvosi segítségre egy másik ló agressziója miatt. Valamint a megfigyelt lovak egyötöde szenvedett így könnyebb sérülést.

Az összetűzések jelentős része, amely súlyos sérüléshez vezetett, akkor következett be, amikor megváltoztak a lovak tartási vagy istállózási körülményei. A harcisebek kialakulásának gyakorisága nem függött attól, hogy mennyire voltak hozzászokva a csoportos tartáshoz.

A tanulmány azt is kimutatta, hogy bizonyos fajta lovak hajlamosabbak a veszekedésre, így sérülések elszenvedésére is az istállótársaik által. Az angol és arab telivérek négyszer gyakrabban lesznek harapás vagy rugás áldozatai, mint a mást fajtájú lovak.

Az ilyen, felületi sebeket mindig alaposan ki kell tisztítani, hogy elkerüljük a sebek elfertőződést. Érdemes tehát alapvető gyógy- és kötszereket tartanai az ápolószerek között. A hámsérüléseket is és a nyílt sebeket is kitisztíthatjuk steril gézzel vagy mullappal és Betadine-nal. Ezután, ha nyílt seb volt, fújjunk rá ún. kék sprayt, a hámsérüléseket elég vagy cinkoxiddal befújni vagy Neogranormonnal vagy Bepanthennel bekenni.

Komolyabb sérüléseknél, amelyeknél fennáll a veszély, hogy inak, izmok vagy bármi komolyabban roncsolódott, mindenképpen állatorvost kell hívni.


Ajánlott termékek
Fertőtlenítő spray cinkoxid
Fertőtlenítő spray kék
Szájkosár 

A lovak táplálkozási szokásainak és igényeinek ismerete kulcsfontosságú abban, hogy egész évben csúcsformában tarthassuk őket, ezért fontos, hogy minden lótartó és lótulajdonos pontosan ismerje az etetés aranyszabályait.

1. Súly, és nem mennyiség alapján kell takarmányozni.Annak érdekében, hogy megfelelő mennyiségű takarmányt etessünk, első alkalmakkor meg kell mérni minden takarmányból egy egységnyit, amit etetünk.
   
   
2. A táplálékkiegészítőket vagy koncentrátumokat, de még önmagában a szemes takarmányt is apránként és gyakran kell adagolni. Szecskát (apróra vágott szalma vagy széna) vagy préselt széna-kockát is érdemes adni ezekhez, hogy alaposabb rágásra ösztönözzük a lovakat, így a koncentrátumot nem egyben nyelik le, biztosítva az alaposabb felszívódást és könnyebb emészthetőséget.
   
   
3. 2-4 alkalommal etessünk egy nap, annak függvényében, hogy a lovunk milyen terhelésnek van kitéve. Szemes takarmányból vagy az abból gyártott koncentrátumokból ne adjunk egy etetésre többet, mint 2 kg, mert a nagymennyiségű takarmány idegrendszeri problémákat, stresszt okozhat.
   
   
4. Mindig jó minőségű takarmányt etessünk, kerüljük a poros, penészes vagy régi bálákat, zsákokat.
5. Testsúlynak illetve temperamentumnak megfelelően etessünk. Minden lovat individuumként kell kezelni és ha szükséges, kiigazításokat kell tenni a takarmányozásában annak megfelelően, hogy a különböző táplálékokra hogyan reagálnak.
   
   
6. Az etetési szokásokban csak fokozatosan változtassunk, hogy csökkentsük az emésztési zavarok kockázatát. Ez vonatkozik a szemes- és szálastakarmányokra is, beleértve a füvet is.
   
   
7. Ne terheljük a lovakat közvetlenül etetés után. Hagyjuk őket nyugalomban az etetés után és az edzés előtt 1-2 óráig. Sőt, erőteljes munka után addig ne etessünk újra, amíg a lovunk teljesen le nem nyugodott és lazult. Így tudjuk lehetővé tenni, hogy az emésztőrendszer a lehető leghatékonyabban működjön. Rostban gazdag takarmányt lehet etetni szűkebb intervallumon belül is.
   
   
8. Amennyire lehetséges, minden nap ugyanabban az időpontban kell etetni. A lovak a szokások rabjai, nagyon fontos hogy ragaszkodjunk a napi rutinokhoz.
   
   
9. Az igénybevételnek és terhelésnek megfelelően csökkentsük vagy növeljük a bevitt táplálék mennyiségét, tápértékét és annak energiaszintjét. A munkát és a megterhelést is csak folyamatosan emeljük.
   
   
10. Nagy mennyiségben etessünk hosszú szálas-takarmányt. A lovak az idők (evolúció) során ahhoz idomultak, hogy nagy mennyiségben egyenek rostot, mert az segíti emésztésük egyensúlyban tartását és a megfelelő bélműködést.

Ajánlott termékek:
Wafer Fioc préselt széna Light
Schwarzwaldmühle Senior müzli
Etetőkanál műanyag 

Isabell Werth 1969-ben született Németországban. 2000-ben jogi diplomát szerzett. 2004-ben alapította a saját, díjlovas kiképző és verseny istállóját. Isabell a világ legeredményesebb díjlovasa, hat olimpiai arannyal, hét világ- és tizennégy Európa-bajnoki medállal, valamint nyolc német országos bajnoki címmel.

Öt éves kora óta lovagol, még igen fiatalon szerezte meg első díjszalagjait. 17 éves korában ért forduló ponthoz, amikor már elhivatott díjugrató és military versenyző volt. Ekkoriban kérte meg ugyanis a „Doctor” becenéven ismert, akkor már befutott díjlovas versenyző, Dr. Schulten-Baumer, hogy Isabell lovagolja néhány lovát. Ez aztán egy hosszútávú együttműködéssé és tanuló-edző, majd versenyző-mentor kapcsolattá nőtte ki magát annak ellenére is, hogy számos alkalommal egymás ellen mérkőztek meg a versenyeken. Isabell legjobb eredményeit, a méltán híres sárgával, Gigoloval érte el, vele alapozta meg, hogy a világ legeredményesebb díjlovasa lehessen. A Doctorral 1986-2001-ig tartott együttműködésük, amikor Isabell a teljes függetlenség mellett döntött, három év múlva pedig ezt ki is teljesítette, 22 lovas istállójának megalapításával.

Gigolo nyugdíjazása után egy ideig azonban megfelelő ló hiányában Isabell nem tudott visszatérni a folyamatosan kiemelkedő eredményeket felmutató lovasok közé, ez csak Satchmoval és Warum nicht FRH-val válhatott valóra ismét, dupla világbajnoki címmel Aachenben, 2006-ban.

A jövőről pedig saját honlapján így nyilatkozott: „A cél, hogy bennmaradjak a nemzetközi top versenyzők között amilyen sokáig csak lehet, de még 10 évig biztos. Ez persze még a jövő zenéje, nem tudhatom, hogy 10 év múlva is akarok-e még minden harmadik héten valamilyen versenyre utazni. Előfordulhat, hogy más fog akkor elsőbbséget élvezni az életemben. De az biztos, hogy a lovaknak mindig lesz helye benne."

Forrás: isabell-werth.de


Új Wintec díjlovas nyereg Isabell Werth-től

Az Isabell Seat, vagyis "Isabell ülés" jellemzője a nagyon keskeny és mély középrészű ülés. Az Equigrip térdtámaszokkal hangsúlyos az ún.close contact kapcsolat. A süllyesztett a kengyelszíj csatornának köszönhetően nincs a lovas lába útjában a kengyelszíj, az állítható Y hevederezéssel pedig a nyereg eleje és hátulja is külön rögzíthető. Az ergonomikus kengyellakat nem nyomja a combot, a széles, kényelmes térdpárnáknak és az állítható Flexibloc támaszoknak köszönhetően pedig extra kényelmes a nyereg egész kialakítása. CAIR Cushion üléspárnával, EASY-CHANGE cserélhető marvas és emelőpárna rendszerrel van szerelve. Alap felszereltsége a fekete/közepes marvas.

Termék adatlap: Új Wintec díjlovas nyereg Isabell Werth-től

Márai a Füves könyvben azt mondja, hogy az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni. Persze ezt egy polgár mondhatja, egy lovas is, ha már minden lényeges darabja megvan. Aki tényleg lovagol, az lóháton sohasem fázik. Előtte, utána igen. Nem jó látni, ahogy egyesek keverik a westernt az angol stílussal, vagy koszos, össze-vissza göncökben, mondván, hogy úgyis koszos lesz, jönnek a lóhoz. A jó lovas dzseki stílust ad, egész évben használható. Télen is megteszi aláöltözve, nyáron esőkabát, "nyalható" de ez nem látszik meg rajta igazán. Ha hosszabb, a cipzár alulról is kell hogy nyíljon, hogy kényelmes legyen a nyeregben és ne karcolja a kápát. Nekem nem tud olyan hideg lenni, hogy 10 percen belül ne folyjon a hátamról a víz, de ez adódik TT telivéres alaptempójából, amit ugye mindig űberelni kell, hogy "hátulról szépen a kézbe jöjjön" - ahogy S. bácsi edzőnk mondta hajdanán. TT nem izzadós, mindig jó a kondija, nem izzad vissza munka után, de a még nem teljesen levedlett téli szőrrel melegebb napokon azért vizes lesz. Egyszer kivételesen polár takarójában - amit kezdettől fogva halál elegánsan viselt - visszatettem a karámba. Az ilyen látványhoz nem szokott ménes majd kidöntötte hátul a karámkerítést rémületében. Majd P. aki szintén telivér és látott már ilyesmit óvatosan kivált a többiek közül és távolról összeszagolt az enyémmel, majd leadta a jelzést, hogy ez csak a TT, jöhettek. De addigra kancám megvető "Parasztok!" sóhajtással elballagott a sarokba.

Terepen fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a ló normál hisztijét az ösztönös félelmétől. Az igazság az, hogy az életünk függhet tőle. Egy lovas olimpikont megkérdeztek, hogy mindig ő dönt-e a pályán, vagy néha ezt átengedi a lovának. Mosolyogva válaszolt a naiv riporternek: "A ló legföljebb javaslatot tehet." Aki lovagol, az pontosan tudja, hogy a ló mindig javaslatokat tesz: ne arra, ne itt át, miért nem megyünk, minek sietni, stb. Szinte észre sem vesszük, hogy mindig korrigálunk, és akkor jó a kapcsolat, ha ez finom, de a ló részéről megkérdőjelezhetetlen. Egyes javaslatoknak én engedek, például a homokos úton a keréknyomban, vagy középen esik-e jobban. Ez függ a talajnedvességtől, fagy van vagy nincs, csúszik-e vagy nem, hol túl puha, hol kevésbé. De ha pocsolya van, akkor azon egyenesen haladunk keresztül, ha belóg egy ág, azt nyújtott kigyóvonallal vagy négyszögkisebbítéssel kerüljük ki. Aztán egyszer csak ott egy fára fújt hatalmas fekete fólia a szél által vidáman lengedeztetve. Ami ekkor jön, az hiszti és úrrá kell rajta lenni, mert mi tudjuk, hogy nem lóevő (szerintem ők is, de lehetne). Azonban vidám, kilazító hazafele ügetésben az erdei út egyik ismerős kanyarja előtt visszatartás, majd hirtelen kifordulás el kellett volna gondolkodtasson, de az ügy kezelése is elég volt az időhúzáshoz, hogy csak lássam, egy kiszáradt nagy fa méltóságteljesen az útra zuhan előttünk 50 méterrel, és szerencsére lovam ösztönös megsejtése folytán, nem a fejünkre. TT átvéve a kezdeményezést, míg én csak bámultam és hallgatóztam, hogy jön-e újabb, akkor mehetünk kifújással elindult hazafelé az útról letérten kerülve a váratlan akadályt.

Az enyhe téli napokon mindig kimegyünk terepre, mintahogy kint vagyunk egész évben. Mi azt szeretjük mind a hárman. Események mindig vannak, de azért vannak, hogy megoldjuk. TT a pályáról került hozzám, sose látott és szagolt birkanyájat. Amikor először a fák mögött megérezte a szagot, a visszatartás enyhe kifejezés. Na haladjunk, haladjunk, kommentáltam csizmával, pálcával és már ott is voltak előttünk, majd bambán felnéztek, és szépen kétfelé szaladva utat nyitottak nekünk. Ez TT-nek annyira tetszett, hogy legközelebb már húzott mindenféle nyáj felé, ha meglátta őket a mezőn. Ő azt nem tudja, hogy csak ha nincs velük a pásztor a kutyáival akkor játszuk ezt. Ha kint van, akár több száz méterre, mindig intek és ő azonnal visszaint, mint egyetlen mozgó pontnak a láthatáron, aki színt visz a napjába. Szerintem nagyon szép kép lehetünk.

TvonSch pontosan tudja, hogy amíg a fedelesben vagy karámban dolgozunk nem jöhet be. Nem tudta mindig, ezért bezártam a bokszba, ahol elég keservesen vonyított jó pár percig és nagyon utálta az egészet. De volt, hogy a ki be rohangálást fokozva, magára vonta a kóbor kutyákat, és amikor már meleg volt a helyzet, berohanva ötöd magával, védelmet érezve lovam és magam személyében, szembefordult velük. Ennek az lett a vége, hogy a gomolygó falka közé kellett vágtázzunk ordítva, hogy elég legyen, kifelé rohadékok! De a telivér átlovaglásába ez is remekül belefért, és az együtt megélt győzelem szép lassan összekovácsolt minket, meg a kutya is felnőtt. Hol az egyik ajtónál leselkedik, hol a másiknál, egyiket sem szoktam bezárni. Csak a macskák telepszenek föl puhán a fa burkolat tetejére, jobb a biztonság alapon, TT fülrezdülésétől követve. És ha a zablát a kézből kirágatni (sokáig TT ezt kirángatninak olvashatta) rész következik, jó ló és nyakveregetés zajokkal, akkor lép alázatosan a járásra, majd felbátorodva rohangál ő is pár kört lovak megirígyelhetnék dobogással. Általában a lesétálást a karámok mögötti mezőn visszük véghez, de most a hó alatt ropog a fagyott belvíz még a kutya lábak alatt is, mely a csatnál fogott szár elég gyors összeszedéséhez vezet nyugodt orrgőz eregetések helyett.

Csak télen megyünk be, és csak akkor, ha a hó megolvadt és lefagyott. Azért több tél kellett, míg TT rájött, hogy lesz még tavasz újra, és nem véleményezte az iskolázást minden egyszerű gyakorlatnál. De becsületünkre legyen mondva, hogy volt hogy a tetőfólia középen elszakadt és nagyvitorlaként lebegett, a hó középre leesett és takaros jégdombocskát alkotott, amit ügyesen felhasználtunk kis ugrásként, vagy épp kiskörökkel kerülgettünk. Volt, hogy kóbor kutya fialt a lambéria alá, és néha kitámadott, de legalább attól fogva már nem rémként kezeltük a motoszka hangokat. Vállalom, hogy teljesen hülyének néznek a hangos "Helyet kérek!" csökönyös ismétlésével, de hiába járok elő példával, munka közben bejön a traktor bálát helyezve el a tribünhöz, vagy a sarokba ledobják a használaton kívüli talicskát és még további jó munkát is kívánnak udvariasan. De ezt mind megoldandó feladatnak tekintjük és meg is oldjuk. A tető ma már tökéletes, hátha a lovardai talajjavítás következik. De a tavasz az biztos megjön pár hét múlva.

H, a 11 éves pej herélt nem bír meglenni magában. Amikor nincs aktuális barátja vagy élettársa, akivel együtt álldogálhatna a karámban, mert éppen olyan az elosztás, ő akkor is szerez magának pajtást. Akármilyen nehéz is legyen a misszió, megoldja... Egyik nap arra lett figyelmes Laci lovász, hogy kilépve a szobájából már csak három formás fart lát elmenőben. Mindegyik olyan, amilyen. H ugyanis betegszabadságát töltötte egy jó ideje és nagyon unatkozott már az ingerszegény karám-környezetben, így aztán addig magyarázott a 2 hónapos karám-szomszéd kiscsikónak és az anyjának, amíg így hármasban valahogy nem egyesültek minden karámon kívül. H ígérete nyilván az lehetett, hogy elmennek világot látni, mert a kiscsikó már nagyon kíváncsi lett volna mindenre, ami a box és a karám tengelyétől távolabb esik. Így aztán Mózes megindult kifelé Egyiptomból egy család terepezésre...

Másik alkalommal Józsi lovász mesélte, hogy délután azt hitte, rosszul lát. A H mellett lévő karámban ugyanis egy mini póni állt. De mintha nem is a helyén lenne... hanem H oldalán. És bizony, H addig puncsolt, míg az a drótokon, szalagokon, oszlopokon át nem verekedte magát és végül egyesülhetett a két magányos lélek. Olyan, amilyen, de barátnőnek barátnő egyezett ki a helyzettel H, akinek azóta is a hasa alatt bujkál át az új szerelem.

TT a pályán volt 3 évig. Mikor onnan hozzám került, rögtön elmondta, hogy nem szokott orrszíjhoz. Vagyis mikor összekapcsoltam rajta, a fejét le-föl dobálta őrült tempóban és szinte földhöz vágta magát a boxban. Ez engem hidegen hagyott, így kénytelen volt tudomásul venni, hogy most máshogy van. De hamar rájöttem, hogy felesleges ott vitát nyitni, ahol nem szükséges. Mivel nem hannoveri az orrszíj, hanem kombinált, de vagy úgy meg kell szorítsam, hogy nem tud egy-egy jutalom falat füvet sem tépni magának, vagy lazábbra kell hagynom, de akkor letolja az álla alól, és az mindkettőnket nevetségessé téve csak lifeg. Az angol orrszíj csupán dísz, és lehet nagyon mutatós, de tulajdonképp fölösleges. A hannoveri vagy mexikói a szájszegletben tartaná a zablát, de igyekszem úgy lovagolni - illetve olyan finom kézzel kell úgyis lovagolnom - hogy középen maradjon a zabla. Így kihúzom az orrszíjat a mindig aktuális kantárról, most is két gyönyörű világosbarnám van a szekrényemben. Nem pontoz minket senki, ezt megbeszéltük.

Soha nem szoktam beleszólni, hogy más mit csinál, de a nyergelésnél a ló védelmében nem tudom megállni, hogy ne mondjam, a nyeregalátétet fel kell húzni a markamrába. Sokszor láttam túralovakon nagyon csúnya marfeltörést, nem is a nyeregtől, hanem a marra feszülő izzasztótól. Egyszer szelíd barátunkat vittem terepre és a lovászok készségesen segédkeztek neki a nyergelésnél. Nem figyeltem, elindultunk, az első vágta után egy sűrű cserjés szakaszon léptünk keresztül, ahol is minden bokorba bevitte a lova szegényt, mint mikor a szúnyogokat húzzák le az ágakkal magukról, kiérve a tisztásra pedig már a földet szagolva maga előtt, a térdét hajlította. Kiabáltam, hogy vegye ki a lábát a kengyelből, nehogy az eldőlő ló alá szoruljon, de ne hagyja a nyereggel átfordulni, aminek ugye váztörés lehet a vége. Azért az egykori focista egy jól irányzott balos rüszttel felül tudott kerekedni a pillanatnyi drámán, én meg már tudtam, hogy a lovászos irtózatos hevederhúzás ami a jó minőségű gumis hevedereknél totál felesleges, meg a rossz nyergelés együttesen légszomjhoz és éles fájdalmat okozó hámsérüléshez vezetett.

TT úrinő, de mindig ő a legsárosabb. A boxban nem szoktam megkötni pucoláshoz, mindig finoman forgatom: menj kicsit hátrébb, másik oldalad, úgy állj, hogy lássam is. Szépen reagál, már itt felvesszük a kapcsolatot, jó tenyérrel megérinteni egy ilyen nagy állatot. Persze gumi vakaró, kevés gyökér, több szőr kefe, nem durván, de alaposan. A sörényét, üstökét, álla alatti részt - azt kéjesen szereti - műanyag kefével, farkát farok kefével. Közben TvonSch néha végigrohan az üres istállón, hogy hol tartunk, ha még a nyerget nem raktam föl, továbbrohan ügyeit intézni, fegyelmez és leereszkedik, távolságot tart és begyűjti a hódolatokat a helyi kutyáktól. A boxajtót soha nem húzom be, az én lovam magától nem megy ki. Csak egyszer, sárláskor az Ahmed arabhoz. Felmérte, hogy mekkora rohamra lesz szüksége, hogy betörjön a villanypásztor drótokon a karámba, ellökte magát az istálló előtti betonról és persze bejutott, majd boldogan rohantak ketten a nem kis karám legvégébe.

Ha nem én látom, nem hiszem el. De ez csak egyszer volt...

TvonSch nem jön be ebbe a karámba. Én is mondtam neki, de a magát vezérlónak hívő tanította meg véglegesen, leszegett fejjel, határozottan bólogatva. Amíg a kötőféket TT szépen lehajtott fejére ráteszem, a kutya maradék körmölési nyomokban kutatja a később kihánynivalót. A lovam sosem jön elém, de sosem lép el tőlem, ahogy közelítek felé - szervusz édesem, itt vagyok megint. Szépen kiballagunk a többiek között, kellő távolságot tartva és kísérőinkre intenzíven, vagy csak  nőiesen sunyítunk. Másik lovunk mérlegel, feladja-e jó pozícióját a legjobb bálánál egy kis nasliért, ma feladja. Újra leakasztom a drótot, kilépünk, drót vissza, a lovag nóniusz csikó közénk és Bezsi közé szorul. A drót kevésbé félemetes, már szüggyel nekifeszül, eltépné, de a vezetőszárral kénytelen vagyok nyakonvágni, két lábon fordul és oldalazva elinal. TT kap először falatkát, Bezsi a kapun belül a következő, TvonSch halál izgatottan ül a két ló között, ő sem maradhat ki. Ez a rítus is szabály.