Terepen fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a ló normál hisztijét az ösztönös félelmétől. Az igazság az, hogy az életünk függhet tőle. Egy lovas olimpikont megkérdeztek, hogy mindig ő dönt-e a pályán, vagy néha ezt átengedi a lovának. Mosolyogva válaszolt a naiv riporternek: "A ló legföljebb javaslatot tehet." Aki lovagol, az pontosan tudja, hogy a ló mindig javaslatokat tesz: ne arra, ne itt át, miért nem megyünk, minek sietni, stb. Szinte észre sem vesszük, hogy mindig korrigálunk, és akkor jó a kapcsolat, ha ez finom, de a ló részéről megkérdőjelezhetetlen. Egyes javaslatoknak én engedek, például a homokos úton a keréknyomban, vagy középen esik-e jobban. Ez függ a talajnedvességtől, fagy van vagy nincs, csúszik-e vagy nem, hol túl puha, hol kevésbé. De ha pocsolya van, akkor azon egyenesen haladunk keresztül, ha belóg egy ág, azt nyújtott kigyóvonallal vagy négyszögkisebbítéssel kerüljük ki. Aztán egyszer csak ott egy fára fújt hatalmas fekete fólia a szél által vidáman lengedeztetve. Ami ekkor jön, az hiszti és úrrá kell rajta lenni, mert mi tudjuk, hogy nem lóevő (szerintem ők is, de lehetne). Azonban vidám, kilazító hazafele ügetésben az erdei út egyik ismerős kanyarja előtt visszatartás, majd hirtelen kifordulás el kellett volna gondolkodtasson, de az ügy kezelése is elég volt az időhúzáshoz, hogy csak lássam, egy kiszáradt nagy fa méltóságteljesen az útra zuhan előttünk 50 méterrel, és szerencsére lovam ösztönös megsejtése folytán, nem a fejünkre. TT átvéve a kezdeményezést, míg én csak bámultam és hallgatóztam, hogy jön-e újabb, akkor mehetünk kifújással elindult hazafelé az útról letérten kerülve a váratlan akadályt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.