Itt a március, hosszabbak már a nappalok, a tavasz illata körüllengi a tájat. Lassan a madarak is hangos ricsaj közepette visszaköltöznek, élettel telik meg a hónapokra hibernálódott természet. A lovak elkezdik váltani bundájukat, a télikabátot mellényre váltják a lovasok.

A láncok ledobása 

Mai napig gyomron vág a tavasz és az ősz – egyébként kellemes – első illata. Amíg egyesületbe jártam lovagolni, ez az illat olyan vészjósló volt, ami nem ritkán több napos kényszerdiétára ítélt. Tudtam, ha megérkezik a tavasz, elhagyjuk a biztonságos fedelest és kimegyünk a külső edzőpályára. Ez persze normál körülmények között (értsd: szoktató vagy lemozgató futószárazás, egyénre szabott munka, stb.) nem lett volna nagy esemény, de azokkal a lovakkal, akik egész télen arra trenírozták magukat, hogy a megnyílt térben aztán kedvükre rodeózhassanak, kicsit már nehezebb volt a feladatunk. Az első alkalomig tehát fagyos ujjakkal, összeszorult gyomorral és remegő térdekkel ültem az iskolai tanóráimon, a délután semmittevő osztálytársaimat irigyeltem és vártam a vesztem. De végül is mindig nekiduráltam magam és elmentem edzésre, majd a többiekkel egyetemben halkan sóhajtozva húztam fel a lovaglónadrágom. Aztán jött, aminek jönnie kellett.

A tavasz mindenkinek tavasz

Ma már tudom, hogy lehet ezt másképp is csinálni, főleg kevesebb kockázattal. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy akkor és ott nem nagyon volt másra mód, mint a tűzkeresztségen a lehető leggyorsabban átesni. A legfontosabb tanulság még is az volt, hogy mindig fel kell venni azt a nadrágot és mindig meg kell próbálni, mert a lovak számítanak ránk. Ma már azonban lényegesen nagyobb óvatossággal próbálkozom. Egyik tavasszal az autóból láttam egy hidegvérű kocsilovat a kereszteződésben, a gazdája a bakon ülve teljes derékból, könyökét már majdnem a füléig emelve fogta az állatot, aki tarkójából ellenszegülve, kifordult szemekkel és a feszítéstől kilógó nyelvvel vergődött. Nem volt hiába való a gazda hatalmas igyekezete, ugyanis miután elhaladtam előttük az úton, a szárak kicsit engedtek és még a vén málhás ló is helyből vágtában indult meg, csak úgy szikráztak a lábán a vasak. A tavasz tehát mindenkinek tavasz, kövessen akár enyhe telet vagy csikorgó hideget.

Változások a tájban 

Érdemes a hosszú téli szezon után egy meleg, lehetőleg szélcsendes, nyugodt napon kezdeni a terepmunkát, még akkor is, ha télen többször is volt alkalmunk kimenni. Előző nap pedig tanácsos alapos lemozgatást végezni. Mindig számítanunk kell arra, hogy a táj egy teljesen új arcát fogja mutatni. Se a dús lombú őszre, se a fehér télre nem hasonlít a rügybontást megelőző március. Az ágak a levelek, a hó vagy a fagy súlyát levetve megemelkednek, a magasra nőtt gazok kifagynak. Aki tehát nem biztos tájékozódási képességében, vagy csak nem régóta lovagol az adott terepen, az kisebb körökben, fokozatosan derítse fel az útvonalat.

Nagy meglepetést okozhatnak a télidőben elvégzett fakitermelések és az összehordott farakások is. Míg az előbbieket a lovak általában áll-leesős csodálkozással fogadják, az utóbbiakban gyakran rémeket látnak, ha nincs szerencsénk ilyen kitermelések környékén égetések is előfordulhatnak. A kordában tartott tűztől a lovak igazán nem félnek – ha csak kellemetlen élményük nem fűződik hozzá – így a mű hisztiknek sose adjuk be derekunkat. Azonban ha a lovunkat nem ismerjük egészen fiatal kora óta, így lehet a múltjukban trauma, és ha a láng látványától vagy a hamu szagától felkelt valós félelmet érzünk rajta, akkor semmiképpen ne kényszerítsük akarata ellen. Ennek a legegyszerűbb tesztje, hogy ha kifordulásig, vagy tolatásig fajulna a ló ellenszegülése, akkor a szárat egy kézbe véve pálcánkkal a ló fara mellé három-négy nagy suhintást mérünk, de pusztán a levegőbe. A felfokozott idegállapotban a ló valójában nem fogja fel, hogy az ütés nem őt érte. Egyszerűen ellentmondást nem tűrő fellépésünket érzékeli, és ha ennek hatására semmilyen engedést nem ajánl fel, akkor hagyjunk fel követelésünkkel.

A szárakat nem nehéz egy kézbe venni, akár pálcával, akár anélkül

A ló bizalmának elnyerése és megtartása minden további kérésünk alapja, ezért egy ilyen megadás nem jelenti a szkandermeccs elvesztését, sőt a bizalmat még erősítheti azzal, hogy a lovat meggyőzzük arról, hogy semmi olyat nem kérünk tőle, amivel szemben valós ellenérzései lehetnek. A tereplovaglás első sorban az akarat átvitele, de soha nem indokolatlan erőszakkal, mindig inkább meggyőzéssel. Ennek pedig szükségszerűen két irányban kell működnie, tehát néha nekünk is hagynunk kell magunkat meggyőzni. Ebben különbözik igazán ez a lovas szakág a többitől – hogy mindennél jobban épít a kölcsönös bizalomra, hiszen a lehető legnagyobb az egymásra utaltság. Mindig minden helyzetet egyszerre ösztönösen és tudatosan kell megoldanunk. Azt például biztosan tudhatjuk, hogy a farakások láttán előadott hisztériák, hogy „ők ott aztán biztosan, de egész biztosan nem mennek el”, nem valósak, így semmilyen próbálkozásuknak nem szabad bedőlnünk, helyette a csizmánk összezár, könnyített ülésünket egy pillanat alatt idomítóvá varázsoljuk, és a másodperc töredéke alatt, míg az észleléstől a lóban a tudatosságig eljutna a rakás látványa, mi már megtörhetetlen előremenetelt követelünk tőle.

Vannak lovak, akik a sodrástól sem félnek

Lelkesedés contra kondi

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy tavasszal a lovak lelkesedése általában nagyobb, mint amennyi kondíciójukból valóságosan kitelik, így hiába vannak tele, ne hajtsuk meg őket túlzottan, hiszen abból nem csak izomláz, de húzódás és serülés is lehet. Haladjunk nyugalmas, zárt, jól ismert útvonalon. Kerüljük a gyakori jármódváltásokat, próbáljunk inkább hosszan, egyenletesen vágtázni, majd rövid ügető átmenettel nyugodtan lépni. Ne kérjünk tőlük gyakori iram vagy jármódváltást, se ugrásváltást. Az indításokat mindig alaposan gondoljuk át. Az időzítés mindennél fontosabb, előzzük meg a követelőzést és lepjük meg őket azzal, hogy korábban ugratunk be, mint ahogy szoktunk, tehát például kanyar előtt, vagy a vágtaszakaszra érkezés előtt pár lépéssel. Valamint ne ugrassunk vágtába például lépésből vagy veszekedős álljból, mert úgy tudnak igazán kilőni, mintha csak start gépből rajtolnának. Induljunk inkább rövid, összeszedett ügetésben, majd finoman emeljük be őket vágtába.

Akármilyen vastag is a jég, ne kockáztassuk az elcsúszást vagy a beszakadást

Először mindig rendezzük sorainkat, marra támasztott öklökkel lovagoljuk bele őket egy közepesen szűk keretbe, onnan, ha biztosak vagyunk a dolgunkban, engedhetjük őket egy kicsit megnyúlni, a kontrollt folyamatosan fenntartva – az ugrat-enged-fölvesz mesterhármassal. Vagyis minden egyes vágtaugrást ki kell dolgoznunk: előrelovaglás, engedés és annak majdnem azonnali felvétele, majd a lendületvesztés előtt újra engedés. Az első tavaszi túra, nem a föld felett siklós vágták időszaka. Amennyiben vannak még hófoltok, semmiképpen ne menjünk rá, alattuk jég lehet, amely ha beszakad, nem csak félelmetes hangot ad, de rendkívül csúnya sérüléseket is okozhat. Hazafelé ügessünk hosszan, nyúlni, nyújtani lehet, gurulni nem szabad. Hagy mozogják ki magukat, lazítsák el izmaikat és főleg hátukat, a szárakat akár egészen engedjük ki. Akkor végeztünk jó munkát, ha a ló a fejét hosszan előre és lefelé nyújtja, nem pedig felfelé emeli.

Ajánlott olvasmány

A cikk a Lovas Nemzetben megjelent "Tippek és trükkök tereplovaglóknak" című cikksorozat része

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.