TvonSch nem jön be ebbe a karámba. Én is mondtam neki, de a magát vezérlónak hívő tanította meg véglegesen, leszegett fejjel, határozottan bólogatva. Amíg a kötőféket TT szépen lehajtott fejére ráteszem, a kutya maradék körmölési nyomokban kutatja a később kihánynivalót. A lovam sosem jön elém, de sosem lép el tőlem, ahogy közelítek felé - szervusz édesem, itt vagyok megint. Szépen kiballagunk a többiek között, kellő távolságot tartva és kísérőinkre intenzíven, vagy csak  nőiesen sunyítunk. Másik lovunk mérlegel, feladja-e jó pozícióját a legjobb bálánál egy kis nasliért, ma feladja. Újra leakasztom a drótot, kilépünk, drót vissza, a lovag nóniusz csikó közénk és Bezsi közé szorul. A drót kevésbé félemetes, már szüggyel nekifeszül, eltépné, de a vezetőszárral kénytelen vagyok nyakonvágni, két lábon fordul és oldalazva elinal. TT kap először falatkát, Bezsi a kapun belül a következő, TvonSch halál izgatottan ül a két ló között, ő sem maradhat ki. Ez a rítus is szabály.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.